A jó szakembert néhány egyszerű szabály és trükk segítségével hamar kiszűrhetjük.
1. Ismerőst sohase! Mindenki tud egy sztorit, amely éppen az ellenkezőjét bizonyítja, ám általánosságban igaz: ismerős, barát és rokon jobb, ha nem dolgozik nekünk pénzért. Néha még ingyen is több kárt okoz, mint hasznot, ha a testvéri szeretet jegyében elvégzi a burkolási munkákat a nappaliban, mert ha elrontja, nincs kin számon kérni.
2. Referencia és minősítés! Már a felkészülési fázisban elválik a pelyva a búzától: ha a szakember azt ígéri, hogy egy adott napon eljön, és felméri a terepet az árajánlathoz, és mégsem érkezik meg (ez gyakori eset), ne hívogassuk, keressünk egy másikat!
3. Három árajánlat bekérése! A munkára célszerű három különböző mesterembertől árajánlatot kérni. Nem kell közölni velük nagyhangon, hogy itt most "versenyeztetés" folyik, elég csak bekérni az ajánlatokat. A középső árajánlatot érdemes elfogadni.
4. Konkrétumokkal készüljünk! Fontos a felkészülés, nem szabad úgy mesterembert hívni, hogy „majd ő megmondja, mit kell csinálni”. Csak akkor tehetünk így, ha olyan hibát fedezünk fel, amelynek nem tudjuk az okát. Ha előre felkészülhetünk, tegyük meg.
5. És végül a legfontosabb szabály: csak akkor fizessük ki az utolsó részletet, ha a mesteremberek befejezték a munkákat!