Január 15. után kaphatnak az első ügyfelek bankjuktól értesítést arról, hogy ingatlanukat kényszerértékesítésre jelölték ki, s jogosultak lehetnek a Nemzeti Eszközkezelő (NET) programjára - ismertette Csillag Tamás, a NET vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A hitelező pénzintézeteknek január 15-ig kell nyilatkozniuk arról, hogy 2012 első negyedévére vonatkozóan mely ingatlanokat jelölik ki a kényszerértékesítési kvótába, ezt követően vizsgálhatja a bank, hogy az adott ingatlan megfelel-e a törvényben szabályozott feltételeknek. Az ügyfeleknek 30 napjuk lesz a szükséges igazolások beszerzésére és a szándéknyilatkozat aláírására arról, hogy ingatlanukat értékesíteni kívánják. Az ügymenet a szándéknyilatkozat aláírásától számítva két hónap lehet.


A programhoz mind a deviza-, mind a forintalapú jelzáloghitel-szerződéssel rendelkezők csatlakozhatnak, függetlenül attól, hogy a kölcsön lakáscélú vagy szabad felhasználású. A NET program keretében indulásként ötezer ingatlan megvásárlásával számoltak. A kormány azonban folyamatosan figyelemmel kíséri a programot, félév múlva áttekinti a tapasztalatokat, s a forrás, a program időtartama és az érintettek is változhatnak - mondta az államtitkár. Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára elmondta: a NET program az Otthonvédelmi Akcióterv keretein belül a leginkább rászorult adósoknak kíván segíteni, akik nem tudtak élni a korábban felajánlott lehetőségekkel, szerződésüket a hitelező pénzintézet már felmondta, és ingatlanukat kényszerértékesítésre jelölte ki. Az adósok bérlőként otthonukban maradhatnak, s ha helyzetük rendeződik, visszavásárolhatják ingatlanjaikat, így családok ezrei nem vesztik el otthonukat.