A végtörlesztés kiváló hívó szó volt az ingatlan befektetők számára, hiszen a rövid határidő és az árfolyam-különbözet által biztosított mozgástér azt feltételezte, hogy az amúgy is alacsony ingatlanárak ebben a pár hónapban még kedvezőbben alakulhatnak. A befektetők jöttek, de az árak mégsem estek akkorát.
2011 szeptembere és decembere közti időszakban megugrott a befektetési céllal vásárlók aránya. Míg szeptemberben kb. 18%, addig decemberben már szinte minden negyedik vásárló befektetési céllal vett ingatlant. Ami ennél is izgalmasabb, hogy az általuk vásárolt ingatlanok átlagértéke közel 30%-kal nőtt, hiszen szeptemberben 9,3 milliós, decemberben már közel 12 milliós átlagáron vették a lakásokat. – nyilatkozta Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője.
A fenti trend mellett azonban nem jelentkezett a látványos áresés. A Duna House Barométer kiadványban közzétett III. negyedéves Lakásár Index csupán 1 százalékpontot esett és ezen belül a decemberi, vagyis a végtörlesztési időszak eddig legintenzívebb havában sem történt mérvadó árcsökkenés.
A szakember szerint az időközben egyre növekvő bizonytalan gazdasági környezet – szélesen beleértve az EU országainak leminősítéseit is - írta felül a drasztikus áresésre adott korábbi prognózist. Nemcsak a befektetők, de a lakosság egy része is inkább ingatlanba teszi vagyonát, hiszen ez nemcsak inflációkerülő megoldás, de olyan vagyonelem is, amely nem likvid, így nehezen mozgósítható állami intézkedésekkel.
A végtörlesztők generálta intenzív eladási-, és a vagyonmentéssel felfokozott vásárlói hullám így azt eredményezte, hogy egyelőre nagyobb árzuhanás nélkül, szinte a megszokott ütemben, vagyis nagyon lassú csökkenésben folytatódik az ingatlanárak alakulása idén is.