Újra Budapesten "Az emberi test" (The Human Body) című kiállítás. A tárlat már nagy sikerrel mutatkozott be 2008-ban Budapesten, amikor több mint 300 ezer látogatót vonzott.
Ezúttal a világhírű kiállítás február 24-től május 27-ig, három hónapon át lesz látogatható a Belváros szívében, a Budapesti Értéktőzsde volt épületében. Az új látványosságokkal gazdagított kiállítás több mint 150, különleges eljárással preparált emberi testet, illetve testrészt mutat be, háromdimenziós valósághű képet tárva a látogatók elé a bőrünk alatt található csodálatos szerkezetről, az emberi testről és annak működéséről.
A kiállítás létrehozásához használt technika a plasztináció. Lényege, hogy az emberi szöveteket alkotó sejteket folyékony szilikonnal töltik fel, így a szövetek megőrzik eredeti rugalmasságukat és állagukat. Ezáltal lehetőség nyílik a test minden egyes alkotóelemét - a csontokat, izmokat, idegeket, véredényeket és szerveket - valósághű állapotban bemutatni.
Ez hosszú, aprólékos munkát igénylő folyamat, egyes teljes alakos kiállított preparátumok elkészítése évekbe telik. Az eljárás során a szakemberek maximális figyelemmel, óvatossággal és tisztelettel bánnak a testekkel és testrészekkel. Budapest után a tárlat közép-európai kiállítássorozat keretében Prágában, Pozsonyban, Belgrádban, Ljubljanában és Bukarestben lesz látható.