Körülbelül 16 hideg, de napsütéses hónap alatt térül meg a hódmezővásárhelyi Zombory Zsolt által készített, sörösdobozokból épített napkollektor ára. A fűtésrásegítésre alkalmas szerkezet tavaly óta szolgál, s napsütésben 35–40 fokos levegőt juttat mintegy 30 négyzetméternyi területre. S havonta akár 5000 forintnyi gázt is meg lehet vele spórolni – olvastuk a delmagyar.hu-n.
A portál szerint a 3 négyzetméteres napkollektor lelke 215 sörösdoboz, ebben melegszik fel a ventilátor által befújt hideg levegő. A dobozokat barátoktól, ismerősöktől gyűjtötte össze a 35 éves fiatalember. A sörkollektor összesen 30 négyzetméteren segít rá a fűtésre, a benne 35–40 fokra felmelegedett levegőt az előszobába fújja be, onnan jut be a konyhába, illetve a nagyszobába.
Hőcserélőre nincs hozzá szükség. A sörkollektor anyagköltsége körülbelül 80 ezer forint volt, hiszen az üres sörösdobozokon kívül kellett hozzá polikarbonát lemez, faanyag, villanymotor is. Ahhoz, hogy felmelegedjen benne a levegő, napsütésre van szükség. A legjobb a tűző nap, de már az enyhébb is elegendő.