Változtatni szükséges a miskolci Mechatronikai Ipari Parkban az építési szabályzatot. Erre a betelepülni szándékozó finn darugyártó világcég miatt van szükség. Neki ugyanis nagy, egybefüggő területre van szüksége az építkezéshez, több, mint 20 ezer négyzetméterre - írta helyi minap.hu. A cég megjelenése a beszállítóknak új munkalehetőséget teremt - véli több szakember.
A módosítás a befektetői igényeknek megfelelő nagyobb összefüggő terület kialakításáról, a miskolci és a szirmabesenyői gazdasági területek közötti útkapcsolat megteremtéséről és a terület legkisebb zöldfelületének 15%-ban történő megállapításáról szól. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben előírt eljárást lefolytatták, a módosítást szakmai véleményében az Állami Főépítész támogatta.
A lap idézi az előterjesztést, miszerint a nagyobb egybefüggő terület kialakítása révén csökken a feltáró utak hossza, ami városüzemeltetési szempontból a közterületek fenntartási költségeinek csökkentését eredményezi. A szirmabesenyői gazdasági övezettel történő útkapcsolat létesítése megteremti a gazdasági övezetek közötti együttműködés lehetőségét.
Az ipari parkhoz a szomszédságában lévő Sajó-folyó ártere és a repülőtér jelentős zöldfelülettel kapcsolódik, ami a környezetben ellensúlyozza a minimálisan szükséges zöldfelületi fedettség 20%-ról 15%-ra történő csökkentését.