Milyen keresleti prognózisokra épít az állam, amikor meg akarja vásárolni a Rábát? Mennyi idő alatt térül meg ez a befektetés? - kérdezte a független Kolber István Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert.
"Hétpecsétes titoknak" nevezte az üzlet hátterét, és azt mondta, hogy 2007-hez képest olcsók a részvények, de a járműipari ágazat más szereplőit vagy a jelenlegi részvényárfolyamot tekintve drága a felvásárlás. Közlése szerint az állam a piaci árnál 31 százalékkal többet, darabonként 815 forintot fizet a papírokért.
Kolber István úgy látja, az államnak nincsenek szabad forrásai a felvásárlásra. Hozzátette: az elvileg elfogadható magyarázat lenne, ha a kabinet stratégiai ágazatként tekintene a járműiparra, viszont Magyarországon ebben a szegmensben a személygépkocsikat gyártó cégek számítanak igazi járműipari húzóágazatnak.
A munkahelymegőrzést sem tartja elképzelhető indoknak, mert csökkent a vállalat dolgozóinak száma. A buszok vagy katonai járművek gyártására pedig más cégek is alkalmasak - jegyezte meg Kolber István.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a szeptemberben még ötszáz forint alatti részvényárfolyam egy hónapon belül hétszáz forint fölé emelkedett. Hozzátette, ismereteik szerint valakik komolyabb mennyiségű részvényt vásároltak, ezért tudni szeretné azt is, hogy eljuthatott-e valakihez az állam vásárlási szándékának híre. Egyúttal arra is kíváncsi, hogy kik voltak a részvényeket ősszel felvásárló befektetők - mondta.