Szálloda és étterem épül a tervek szerint egy több száz éves Konfuciusz-templom udvarán Kínában. Az építkezés terve komoly vitát és elégedetlenséget váltott ki.
A "kínai Twitter", a Sina mikroblog online szavazásán a részt vevők több mint 70 százaléka ellenezte a tervet. Sokan azzal indokolták az elutasítást, hogy az építkezés, valamint az emelkedő látogatószám a kulturális és történelmi emlékhely pusztulásához vezethet.
A fejlesztés mások szerint viszont a templomot is megmenthetné. A Csengtö (Chengto) városába látogató kínai és külföldi vendégek jövő nyár elejétől akár tévézhetnek vagy koktélozhatnak majd a 235 éves Rehe Konfuciusz-templom árnyékában.
A szálloda és az étterem a Hopej (Hebei) tartomány fővárosában lévő templom keleti, illetve nyugati udvarán épül, átadásuk 2012 május elején várható. A bővítésre anyagi okokból kényszerül a templomot működtető iroda, a szentélyt ugyanis júniusi újranyitása óta naponta alig páran látogatják, a bevétel így még a fenntartás költségeit és a 20 fős személyzet fizetését sem fedezi.
Csou Sao-hua (Zhou Shaohua), az iroda vezetője a kínai sajtónak azt mondta, az építkezés a csengtöi hatóságok tudomásával és engedélyével történik, előzetesen megvizsgálták a terveket, és nem emeltek semmilyen kifogást.