A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés kapcsán végzett és lezárt ellenőrzései során eddig több mint 68 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki - közölte a PSZÁF hétfőn.
A PSZÁF a fogyasztói érdekek védelmében kiemelt figyelemmel kíséri a rögzített árfolyamon történő végtörlesztésre vonatkozó jogszabályok betartását, azok 2011. szeptember végi hatályba lépése óta. A fogyasztók jelzései, beadványai alapján a PSZÁF célvizsgálatokat, illetve témavizsgálatot indított az ügyfelek széles körét érintő esetleges jogsértések feltárása, megszüntetése érdekében.
A hatóság ennek keretében rendszeresen elemezte a pénzügyi intézmények gyakorlatát, és intézkedésekkel, bírságokkal szabott gátat a fogyasztók széles körét érintő jogsértéseknek.
A főhatóságot tavaly október óta több mint tízezer fogyasztó kereste meg végtörlesztéssel kapcsolatosan levélben, személyesen, telefonon. A felügyelet ezek nyomán a fogyasztók szélesebb körét érintő helytelen gyakorlatok gyanúja miatt eddig 19 esetben kezdett célvizsgálatot, az egyedi fogyasztói problémákat jelző ügyek kapcsán pedig további 67 alkalommal indult vizsgálat.
A PSZÁF-nak a végtörlesztéssel kapcsolatos ellenőrzései többek között kiterjedtek a pénzügyi szervezetek által alkalmazott formanyomtatványok tartalmára; a nyomtatványokban rögzített jogszabálysértő feltételek alkalmazására; a végtörlesztéshez kapcsolt költségek felszámítására; a végtörlesztéssel kapcsolatos igazolás, vagy a jelzálogjog törlésére vonatkozó engedély határidőben történő kiadására. Egyúttal a felügyelet vizsgálatokat folytatott a deviza alapú hitelek mellett a devizában folyósított hitelek végtörlesztésének gyakorlatával; a kedvezményes árfolyam alkalmazását érintő jogosultság elbírálásával kapcsolatban, tekintettel a kölcsön folyósításakor alkalmazott árfolyam mértékére.