szerző:
MTI

Letöltendő börtön egy baseballsapka és ezer forint elrablásáért.

Gyorsított eljárásban jogerősen 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy 18 éves hajdúsámsoni fiatalt, aki elvett egy baseballsapkát és ezer forintot az utcán egy fiatalkorútól - közölte a hajdú-bihari főügyész szerdán. 

A férfi augusztus 20-án Hajdúsámsonban megállította a sértettet és öccsét az utcán, előbb cigarettát kért, majd lekapta a nagyobbik fiú fejéről a baseballsapkát, később pedig elvette a diákigazolványát, amelyben ezer forint volt. A pénzt eltette, az igazolványt visszaadta, majd megfenyegette a fiút, aki vissza akarta kérni a pénzt és a sapkát. A fiúk ezután hazamentek, és szüleik értesítették a rendőrséget. Később a sapkát és a pénzt a sértett visszakapta. 

A Debreceni Járási Ügyészség október elsején rablás bűntette miatt állította bíróság elé a gyanúsítottat, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. A Debreceni Járásbíróság még aznap gyorsított eljárásban a férfit jogerősen 3 év 6 hónap börtönre ítélte - ismertette a főügyész. 

A rablás alapesete kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A fiatalember korábban már volt büntetve, és bűnismétlőnek számít.

 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Lexus újraértelmezi a gigantikus hűtőrács fogalmát

A Lexus újraértelmezi a gigantikus hűtőrács fogalmát

A köztársasági elnök kinevezte Patai Mihályt a jegybank alelnökévé

A köztársasági elnök kinevezte Patai Mihályt a jegybank alelnökévé

Szívesen hallgatna podcastot a hétvégén? Itt egy teches adás, érdemes belehallgatnia

Szívesen hallgatna podcastot a hétvégén? Itt egy teches adás, érdemes belehallgatnia

Hivatalos: íme az 510 lóerős új Mercedes-AMG GLC 63 S divatterepjáró

Hivatalos: íme az 510 lóerős új Mercedes-AMG GLC 63 S divatterepjáró

Németh Szilárd: Ugyanaz a helyzet most, mint 1849-ben

Németh Szilárd: Ugyanaz a helyzet most, mint 1849-ben

Négyes baleset az M0-on Budatéténynél, nagy a dugó

Négyes baleset az M0-on Budatéténynél, nagy a dugó