| Számok |
Becslések szerint Budapesten legalább 8 ezer hajléktalan él, közülük 3 ezer fő fedél nélküli közterületen élő. A megkérdezettek mintegy tizede 2000 főnél is kevesebbre, hatoda 2-5 ezerre teszi a számukat, míg ötöde 5-10 ezer közé. Közel ennyien még harmincezernél is többre teszik a hajléktalanok számát a főváros utcáin. A fővárosiak többsége eltalálja a szakértői becslést. |
A hajléktalanok helyzetének megoldását, enyhítését tekintve a budapestiek elsősorban munkát adnának a hajléktalanoknak, illetve munkavállalásukat segítenék elő, valamint a munkáltatókat is szívesen támogatnák, ha hajléktalanokat foglalkoztatnának. A leghasznosabb intézkedésnek a megkérdezettek a hajléktalanok a fővárosi közmunkákban való foglalkoztatását tartják. Az otthontalanok jelenlegi lakhatási helyzetének megoldását elsősorban további hajléktalanszállók építésével, több férőhely kialakításával orvosolnák. Mindezek mellett a budapestiek szeretnék elkerülni a hajléktalanokat, nem szívesen találkoznak velük az utcákon, aluljárókban.
A budapestiek közel fele szerint a hajléktalanok vannak ma Magyarországon a legrosszabb helyzetben, s a válaszadók közel harmada szerint ők azok, akik leginkább támogatásra szorulnak. Figyelemreméltó azonban, hogy a megkérdezettek negatívabban ítélik meg a hajléktalanokat és a munkanélkülieket, mint amennyire hajlandóak lennének támogatni őket.
Azon megkérdezettek 50 százaléka, akik közvetlenül pénzzel is támogatják a hajléktalanokat, havonta 1-3 alkalommal teszik ezt, míg negyedük ennél gyakrabban, negyedük ritkábban. A természetbeni adományokkal segítő válaszadók közel harmada félévnél gyakrabban támogatja a hajléktalanokat, bár csupán 3 százalékuk vallott úgy, hogy heti rendszerességgel adakozik.
A fővárosiak több mint kétötöde vallott úgy, hogy szokta vásárolni a hajléktalanok által árusított újságok valamelyikét, elsősorban az idős középkorúak, akik szociálisan érzékenyebbnek tekinthetők, valamint az érettségivel rendelkezők. A megkérdezettek több mint kétötöde nem fogadja el az újságot a pénzéért cserébe.
Az adakozás egyik kulcskérdése, hogy milyen tényezők alapján választják ki azt a hajléktalant, akit segítenek. A budapestiek számára – spontán módon adott válaszok alapján – a legfontosabb tényező a szimpátia, és az udvariasság, valamint fontosnak érzik, hogy olyan hajléktalant támogassanak, aki nem tűnik alkoholistának. A gyerekkel kéregetők inkább meghatják a budapestieket, mint a kutyával kéregetők, illetve van, aki előnyben részesíti az öregeket vagy éppen a nőket.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a hajléktalanok valóban maguk tehetnek-e nehéz helyzetükről: a válaszadók hatoda vélekedik így, míg közel harmaduk elutasítja ezt a véleményt. Ugyanakkor a megkérdezettek harmada úgy érzi, hogy a hajléktalanok nagy többsége találna munkát magának, csak nem akar dolgozni, negyedük szerint a hajléktalanok több pénzt keresnek kéregetéssel, mint egy átlag budapesti fizetése. Főként az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők erősítik ezt a tábort.
A válaszadók közel harmada véli úgy, hogy minden hajléktalan alkoholista, míg nagyjából ugyanennyien utasítják el ezt a feltevést. Bár az idősebbek inkább tartanak a hajléktalanoktól, mindössze a budapestiek huszada gondolja úgy, hogy az utcán élők megtámadják az embereket.
A közelmúltban a VII. kerületi önkormányzat karfákat szerelt a közterületi padokra, hogy a hajléktalanok ne fekhessenek rájuk. A kérdés társadalmi megítélése szoros összefüggést mutat a hajléktalanokhoz kapcsolódó attitűdökkel. A megkérdezettek több mint harmada – főként a legfiatalabbak – szerint helyes volt a karfák felszerelése. A helyeslők elsősorban a padok funkcionalitását vélik így elveszteni: úgy gondolják, hogy a pad nem arra való, hogy hajléktalanok feküdjenek rajta. Sokan vélik úgy, hogy a hajléktalanoknak inkább a szállókon kellene aludniuk, és nem az utcán.