Az Országgyűlés várhatóan szavaz a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének hiányzó két ellenzéki tagjáról is, akiknek személyére a Magyar Demokrata Fórum tesz javaslatot. A parlament legutóbbi ülésén választotta meg a kuratóriumi elnökség hat tagját, akiket az MSZP, az SZDSZ, illetve az MDF delegált. A Fidesz nem állított jelöltet, és kivonult a szavazásról, mert törvénytelennek ítélte az eljárást. Álláspontja szerint az ellenzéki jelölteket - megegyezés hiányában - nem lett volna szabad megválasztani. Szili Katalin házelnök a médiatörvényre hivatkozva felkérte az MDF-et, hogy tegye meg jelölését a két betöltetlen helyre. A törvény ugyanis kimondja: ha valamelyik képviselőcsoport nem vesz részt a jelölésben, az adott oldal másik képviselőcsoportja jelölhet helyette.
A Fidesz fenntartja álláspontját, miszerint az ellenzéki pártoknak közös jelölteket kell javasolniuk az MTV kuratóriumi elnökségébe, de "semmilyen elvtelen kompromisszumot nem kíván kötni, sem a kormánypártokkal, sem a Magyar Demokrata Fórummal". A párt országgyűlési frakciójának elnöksége hétfői közleménye „elgondolkodtatónak tartja, hogy az MDF parlamenti létszámarányát lényegesen meghaladó képviseletet követel magának" az Magyar Televízió kuratóriumi elnökségében. "Hamis az az érvelés, amely szerint az MDF azért nevez meg további két jelöltet, mert a Fidesz nem vesz részt a jelölésben, hiszen a párt időben megnevezte delegáltjait" - szerepel a közleményben. (MTI)