Influenzajárvány van országszerte

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Országos influenzajárvány kezdetét jelzik az epidemiológiai központhoz 14 megyéből és a fővárosból érkezett adatok, amelyek szerint csaknem 77 ezren fordultak orvoshoz ilyen megbetegedéssel az elmúlt héten. 188 embert szállítottak kórházba influenza miatt, több mint 6 ezer a szövődményes esetek száma.

A betegség magas lázzal, végtag-fájdalommal, rossz közérzettel kezdődik. Nógrád kivételével minden megyéből nagy számú influenzás megbetegedést jeleztek - mondta Csehák Judit, az egészségügyi tárca vezetője a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón a kezdődő járványról. A múlt héten 77 ezren jelentkeztek influenzaszerű megbetegedéssel orvosnál, közülük több mint 14 ezer ember táppénzes állományba került, és több mint 6 ezren valamilyen szövődményes megbetegedés miatt kaptak egészségügyi ellátást. A miniszter hangsúlyozta: az egészségügyi szakemberek felkészültek a járvány kezelésére.
A vírussal fertőzöttek 40 százalékát a gyermekek, 25 százalékát a 15 és 24 év közötti fiatalok, 6 százalékát pedig a 60 éven felüliek tették ki a múlt héten - közölte Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója. Amegelőző héthez képest Budapesten 80 százalékkal, Győr-Moson-Sopron megyében 60 százalékkal emelkedett a megbetegedések száma, és hasonló mértékű halmozódást tapasztaltak az orvosok Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajú-Bihar megyében is - tudatta a főigazgató. Utóbbi két megyében a kórházakban teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el. Veszprém és Nógrád megyében a legkevesebb a betegek száma, utóbbi térségben még a házi- és gyermekorvosi jelentőszolgálat működését sem kellett elrendelni. (MTI)