Kovács László rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kérését a nemzetbiztonsági kabinet támogatólag terjeszti a kormány vasárnap délutáni informális ülése elé. Az egyeztetésen Kovács László elmondta azt is, hogy a NATO-, illetve az EU-tagállamok, valamint a csatlakozni vágyó országok közül csak Görögország és Szlovénia tagadta meg a légtere átengedésére vonatkozó kérés teljesítését. Kovács szerint a nemzetbiztonsági kabinet ezt a tényt is figyelembe vette, amikor úgy döntött, hogy a kérést támogatólag terjeszti a kabinet elé.
Kovács László leszögezte: az iraki kérdés kapcsán a magyar kormány álláspontja összhangban van az Európai Unió februári csúcsértekezletén kialakított közös állásponttal. Kovács kifejtette, hogy Magyarország a békés megoldás érdekében a minél szélesebb körű összefogást és nyomásgyakorlást szorgalmazza. "A magyar álláspont szerint a háború még most sem elkerülhetetlen, az erőt, a katonai kényszert csak végső megoldásként tartjuk elfogadhatónak" - mondta. Kovács László úgy vélte: ha a kormány a légtér átengedése mellett dönt, az nem az iraki háborúban való magyar részvételt jelenti. A külügyminiszter leszögezte, hogy magyar katona nem megy Irakba, nem vesz részt egy esetleges háborúban. (MTI)