Négy új miniszter a kormányban

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Négy új minisztert nevezett meg Medgyessy Péter miniszterelnök hétfőn, napirend előtti felszólalásában a parlamentben. A kormányfő az esélyegyenlőség javítása érdekében tárca nélküli miniszteri posztot hoz létre, amelyet Lévai Katalin, a munkaügyi minisztérium esélyegyenlőségi főigazgatóságának vezetője foglal majd el. Persányi Miklós váltja Kóródi Máriát a környezetvédelmi, Gyurcsány Ferenc Jánosi Györgyöt a sport- és Hiller István Görgey Gábort a kulturális tárca élén.

Medgyessy Péter előzőleg a szocialista párt elnökségi ülésén és az MSZP-frakció ülésén is ismertette a képviselőcsoport tagjaival a kormány átalakítása ügyében hozott döntését. Az MTI érdeklődésére Lendvai Ildikó, az MSZP-frakció vezetője az ülést követően elmondta: a kormányfő döntésével, illetve az új kormánytagok személyével kapcsolatban ellenvélemények, ellenérzések nem vetődtek fel, a képviselőcsoport tagjai kérdéseket tettek fel, amelyekre "megnyugtató válaszokat kaptak". Jánosi György, az ifjúsági tárca távozó miniszterének meggyőződése szerint ugyanakkor Medgyessy Péter kormányátalakítással kapcsolatos döntésében nem szakmai, hanem politikai, személyes szempontok játszottak közre, "nem a társadalmi elfogadottságot, hanem a bizalmi elvet állították előtérbe".
Az átalakítást követően Kóródi Mária környezetvédelmi minisztert Persányi Miklós, a Magyar Állatkertek Szövetségének (MÁSZ) elnöke, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója, Görgey Gábor kulturális minisztert Hiller István oktatási államtitkár, Jánosi György sportminisztert pedig Gyurcsány Ferenc, az MSZP országos választmányának tagja, a miniszterelnök főtanácsadója váltja.
Lévai Katalin, a foglalkoztatási és munkaügyi tárca miniszteri biztosa - a két koalíciós párt közös jelöltjeként - esélyegyenlőségért felelős miniszter lesz. Az MTI szerint Hiller István utódja az oktatási tárca politikai államtitkári posztján Szabados Tamás, az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője lesz, Jánosi György pedig várhatóan Szabados helyét foglalja el az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának élén. Görgey Gábor leköszönő kulturális miniszter a kormány átalakítását követően a miniszterelnök kulturális főtanácsadója lesz. Juhász Endre, Magyarország Európai Unióhoz akkreditált nagykövete tárca nélküli miniszterként az uniós ügyek koordinálásáért felel majd.
A tervek szerint jövő hétfőn teszik le esküt a miniszterelnök által javasolt új miniszterek, akik május 19-én vehetik át hivatalukat - hangzott el a kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnöki Hivataltól (MeH) Baráth Etele, a nemzeti fejlesztési tervvel és Nagy Sándor, a területfejlesztéssel foglalkozó politikai államtitkár - hivatalával együtt - a szintén most létrejövő EU-koordinációs tárca nélküli miniszter felügyelete alá kerül, a turizmusért felelős politikai államtitkár visszakerül a gazdasági tárcához, a kormányzati informatika bizonyos feladatkörei pedig az Informatikai és Hírközlési Minisztérium alá tartoznak majd. Teleki László, a MeH cigányügyekért felelős politikai államtitkára és Baja Ferenc - aki a jövőben a civil kapcsolatokkal és a szolgáltató állammal összefüggő feladatokat lát majd el - az esélyegyenlőség javítása érdekében kinevezni javasolt tárca nélküli miniszter felügyelete alá kerül.
A miniszterjelöltek életrajza
Gyurcsány Ferenc 1961. június 4-én született Pápán, egyetemi diplomáit a JPTE Tanárképző Karán és Közgazdaságtudományi Karán szerezte. 2002-től a miniszterelnök stratégiai főtanácsadója a Miniszterelnöki Kabinetben, 2003-tól pedig az MSZP választmányi tagja.
Hiller István 1964. május 7-én született Sopronban. 1983-88 között az ELTE BTK történelem-latin szakán szerzett diplomát. 1990-ben egyetemi doktori fokozatot, 1996-ban Ph.D. tudományos fokozatot szerzett. Tizenöt éve tanít az egyetemen, 1999-ben a hallgatók szavazatai alapján elnyerte "Az év oktatója" címet. 2001 óta egyetemi docens. 2002 áprilisától országgyűlési képviselő, májustól az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára.
Lévai Katalin 1954. május 22-én született Budapesten. 1976-ban a Külkereskedelmi Főiskola angol-német szakán szerzett diplomát. 1987-ben elvégezte az ELTE szociológia és szociálpolitika szakát, 1993-ban pedig az ELTE Bölcsész Karán megszerezte a doktori fokozatot, majd a szociológiai tudomány kandidátusi fokozatát. 2002-től a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőség Főigazgatóságát vezeti.
Dr. Persányi Miklós 1950. november 10-én született Budapesten. 1970-75 között az ELTE TTK-BTK biológia-népművelés szakán, 1979-81 között a GATE környezetvédelmi szakmérnök szakán szerzett diplomát. 1991-től 1994-ig az EBRD környezetvédelmi főszakértője, a kelet-európai környezeti döntések demokratizálását szolgáló program elindítója, jelentős beruházások (például Magyarországon az M0, M1-M11 autópályák) környezeti hatásértékelője. 1994-től a Fővárosi Állat- és Növénykert Főigazgatója, 1997-től 2000-ig az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének alelnöke, 2000-től elnöke, a Kelet-Európai állatkerteket segítő munkabizottság vezetője.