"A magyartalanítás folyamatában a magyarigazolvány elveszíti majd jelenlegi szerepét" - jelentette ki Németh Zsolt, aki szerint a módosítással összefüggésben azért lehet a törvény magyartalanításáról beszélni, mert az a kulturális kedvezményeket etnikai hovatartozástól függetlenül kívánja odaítélni.
Németh szerint az európai elvárásokkal nem lehet a most megfogalmazott módosításokat indokolni. "Az Európai Unió szintjén nincsen egységes, hivatalos álláspont a kedvezménytörvény kapcsán" - szögezte le, kijelentve, hogy a módosítással a beutazás és az itt tartózkodás kapcsán meg kívánják szüntetni a kedvezményeket. Németh Zsolt úgy ítélte meg, hogy a változtatás veszélybe sodorja a határon túli státusirodák létét is.
Németh sajnálatát fejezte ki, hogy a módosításról a kormány eddig nem egyeztetett az ellenzékkel; tudomása szerint a Magyar Állandó Értekezlet május 19-én, illetve 20-án lesz, és ott vitatják majd meg a tervezett módosítást. A Fidesz a változtatásról egyeztetni kezd a határon túli magyar szervezetek képviselőivel. (MTI)