Magyar küldöttség tárgyal Washingtonban az iraki misszióról

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Washingtonban folytat megbeszéléseket az Országgyűlés négypárti delegációja, Eörsi Mátyás (SZDSZ), Font Sándor (MDF), Gedei József (MSZP), és Balla Mihály (Fidesz) képviselők, valamint Bársony András, a külügyminisztérium politikai államtitkára. A küldöttség az iraki békefenntartással kapcsolatos amerikai álláspontról tájékozódik; Washingtonban értetlenség fogadja a magyar részvételt ellenző hangokat.

A küldöttség az amerikai külügyminisztérium, a Pentagon és a kongresszus meghívásának tesz eleget; találkoztak a nemzetbiztonsági tanács, a külügyi tárca és a kongresszus külügyi bizottsága, továbbá a republikánus illetve a demokrata párt képviselőivel.
Eörsi Mátyás az országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke szerint Washingtonban nem értik az időhúzást, illetve a magyar részvételt ellenző hangokat; a háborúval szembeni állásfoglalásra még láttak magyarázatot, de a békefenntartást emberiességi okok indokolják, hiszen a segítségnyújtáshoz biztonság kell. Eörsi emlékeztetett, hogy a NATO Magyarország esetéből okulva a mostani bővítési körben minden jelöltnél kikötötte a belső jogrend hozzáigazítását a tagság követelményeihez. Ez Magyarország számára intő jel kell legyen, mert a jelenlegi a döntési folyamat fékezi a katonai akciók tervezését - mondta, közölve, hogy négypárti kezdeményezést fog javasolni az alkotmány olyan értelmű módosítására, amely szerint nemzetközi kötelezettségvállalás esetén a magyar katonák külföldre vagy külföldi katonák Magyarországra vezényléséről a kormány dönthessen, más esetekben pedig a parlament, de ne kétharmados, hanem egyszerű többséggel.
Bársony András szerint az amerikai partnerek arra számítanak, hogy álláspontjukat a magyar parlament valamennyi pártja mérlegeli. Washington a tervezésben szeretné figyelembe venni Magyarországot, de az iraki békefenntartás logisztikai előkészítésének már két fordulója is lezajlik, mire az Országgyűlés legkorábban május 26-án döntést tud hozni. Bársony szerint ez túl van azon határon, amely a szövetségesi együttműködés keretében megengedhető, illetve ami elviselhető a katonai tervezési és a politikai tervezési folyamatokban. Az amerikaiak nem értik, hogy ha a tranzitszállításoknak Magyarországnak szabad utat adott, tudomásul véve és ténylegesen elfogadva ezzel az iraki békefenntartást, azaz jogfelfogását tekintve osztotta az amerikai álláspontot, akkor a második határozat miért jelent gondot - jelezte a külügyi államtitkár.
Balla Mihály, a Fidesz küldötte hangoztatta: ő azért van Washingtonban, hogy meghallgassa az Egyesült Államok véleményét, amelyről majd beszámol pártjának.
Font Sándor leszögezte, hogy az MDF a kérdésben szigorúan az alkotmányosság és a nemzetközi jog talaján áll. Szükségesnek tartja a nemzetközi felhatalmazást az ENSZ, a NATO, az Európai Unió, vagy az Európa Tanács részéről. Egyetértett ugyan az iraki békefenntartás kapcsán felmerült alkotmánymódosítás kérdésével, de jóval sürgetőbbnek ítélte a gazdaság stabilizálását, a költségvetési hiány lefaragását. (MTI)