Pénzügyi csődben az Országos Cigány Önkormányzat

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Pénzügyi válsághelyzetbe került az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ); a szervezet vezetői a kormány segítségét kérik a hiány szanálására, emellett a költségvetési támogatás növelését is szükségesnek tartják: a jelenlegi, 17 millió 910 ezer forintos havi állami támogatását hozzávetőlegesen 24 millió forintra kellene emelni. A jelenlegi vezetés szerint az előző elnökség, Farkas Flórián előző elnök szerint a jelenlegi vezetés a felelős.

A hiány 25-30 millió forintra tehető - mondta Rózsahegyi György pénzügyi szakértő az OCÖ keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Az 1993-as kormányhatározat alapján létrejött önkormányzat 1997-ben jutott vagyonhoz, ez 35 millió forint névértékű Mol-részvény volt, amelynek forgalmi értékét annak idején 60 millió forint körülire becsülték. A hipotézis az volt, hogy a részvények után kapott osztalékok egészítik majd ki a működés költségeit. A részvényeket az önkormányzat még ugyanabban az évben - részben kényszerből - értékesítette. Ebből összesen 158 millió forint és 2 millió forint osztalék volt a bevétel.
Az OCÖ vállalkozásainak egy része nem volt sikeres - fogalmazott Rózsahegyi, példaként említve a zámolyi lakásügyet: hiba volt a lakásokat feltöltött területre építeni, mivel így nem lehet beköltözni. Az OCÖ a lakásépítéssel kapcsolatos gazdálkodásért kénytelen helytállni, a tartozás e területen 14 millió forint: 5 milliós a köztartozás, 9 millió pedig visszatérítendő szociálpolitikai támogatás, amelyet az érintettek felvettek, de végül nem kaptak lakást. A szakértő elmondta: amennyiben a pénz korábbi, általuk vélelmezett "szivárgása" bizonyítható, valószínűleg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz fordulnak; ez várhatóan még e héten eldől.
Farkas Flórián, korábbi OCÖ-elnök közleménye szerint az OCÖ új elnöke, Horváth Aladár "sajtótájékoztatón, televíziós interjúban igyekszik ürügyet találni" arra, hogy az országos önkormányzat kiegészítő költségvetési támogatást kaphasson, s úgy érvel, hogy a korábbi elnökség működése okozza a hiányt. Farkas szerint az OCÖ történetében negatív végeredményű költségvetésre és zárszámadásra soha nem volt példa, az Állami Számvevőszék rendszeres vizsgálatai soha nem állapítottak meg szabálytalan gazdálkodást, s a könyvvizsgálói jelentések is pozitív tartalmúak voltak. (MTI)