Az Alkotmánybíróság hétfői határozatával megerősítette, hogy az alkotmánnyal összhangban áll a politikai közvéleményt feladatszerűen alakító újságírók és pártvezetők átvilágítása abból a szempontból, hogy korábban folytattak-e a jogállamisággal ellentétes tevékenységet, illetve a tagjai voltak-e olyan szervnek, amely korábban a jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytatott.
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megsemmisítette a törvénynek azt a rendelkezését, amely a politikai közvélemény alakítására nemcsak a közvetlen, hanem a csupán közvetett befolyást gyakorló személyek ellenőrzését is előírta. Az Alkotmánybíróság nem állapított meg alkotmányellenes mulasztást az átvilágítás mélységét meghatározó, vizsgálat alá eső körülmények felsorolásával kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság szerint a törvényben alkalmazott fogalmak nem homályosak, nem értelmezhetetlenek, nem alkalmazhatatlanok, a jogbiztonságot nem sértik.
Az testület döntött arról is, hogy változatlanul csak az ügyvédek, a közjegyzők és az egyházi személyek kérhetik önként átvilágításukat. A határozathoz Kukorelli István és Strausz János alkotmánybírák különvéleményt csatoltak. (MTI)