"A legfontosabb témakörök között szerepel az erőmű minőségbiztosításának vizsgálata, annak elemzése, hogy az üzemzavar időpontjában megfelelően működött-e, illetőleg az elhárítás folyamán hogyan fog működni" - közölte Kováts Balázs, az erőmű szóvivője, aki szerint a szakértők tisztázni kívánják az üzemzavar alapvető okát, valamint elvégzik az elhárítási folyamat kockázati elemzését.
Vizsgálat tárgyát képezi majd az atomerőmű balesetelhárítási szervezetének az esemény időpontjában történt működése, hogy hogyan járult hozzá az esemény következményeinek elhárításához, a károk mérsékléséhez és a károsanyag-kibocsátás hatásának csökkentéséhez. Az értékelés témája lesz a sugárvédelem, valamint az üzemzavarral kapcsolatos dózishelyzet vizsgálata. "Egy speciálisan szakmai része is lesz a szakértők munkájának, amely a WWR típusú atomerőművek fűtőanyagának jellemzőivel foglalkozik, ezzel kapcsolatosan különböző áramlási, termodinamikai kérdések is napirendre kerülnek" - közölte a kommunikációs vezető, hozzátéve: a szakértők a vegyészet szempontjából is elemzik a történteket, "hiszen a tisztítási folyamatba beékelődött üzemzavarról van szó".
A nemzetközi szakértőknek a négy napon át, jövő hét keddig tartó paksi tevékenységük alatt az említett szempontokon túl minden területen vizsgálódhatnak, minden dokumentumba joguk van betekinteni. (MTI)