Berérnyi Janos NSSz-elnök szerint az olimpiai sportágak zöme nem tud megfelelő kaliberű szponzorokat találni, így az állam kivonulása a sportból csak fokozatosan képzelhető el. A szponzorok bevonásához ugyanis szükségeltetnek a kedvezményezettségi, érdekeltségi formák is, magyarán, hogy a vállalkozóknak is megérje nyereségük egy részét visszaforgatni a sportba. Hosszútávon azonban elképzelhető az is, hogy - a fitnesz- vagy a teniszedzők példájára - vívóedzők is dolgozhassanak vállalkozóként, mondta az NSSz elnöke. (MTI)
A sportminiszter tiszta pénzfelhasználást szeretne
Utolsó frissítés:
Gyurcsány Ferenc sportminiszter támogatja, hogy olyan köztestületek, mint a Nemzeti Sportszövetség (NSSz) több beleszólást kapjanak a rendelkezésükre álló pénzek felhasználásába - hangzott el az NSSz rendkívüli űlésén, pénteken.A miniszter a magyar sport lehetséges alternativ pénzforrásairól is beszélt az ülésen.