A metrótörvény értelmében a költségvetés 154 milliárd forintot bocsát majd a főváros rendelkezésére a 4-es metrónak a Keleti pályaudvar és a Kelenföldi páyaudvar közötti szakaszának építésére. Ez az összeg 2002. évi áron, általános forgalmi adó nélkül értendő; László Csaba pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a kormány és a főváros 70-30 százalék arányban osztozik majd a költségeken.
Demszky Gábor főpolgármester 2007-2008-ra várja a munkálatok befejezését. A főváros reményei szerint a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér közötti szakasz finanszírozásáról még a jövő év végén, legkésőbb 2005 elején megszületik a döntés.
A törvény arra is garanciát ad, hogy az önkormányzattal kötött szerződést ne rúghassa fel egy új kormány a jövőben. Ha ugyanis a beruházás értéke meghaladná az 50 milliárd forintot, a kormánynak ehhez a parlament felhatalmazását kellene kérnie.
Míg az SZDSZ és az MSZP a metrótörvény elfogadásának fontosságát hangsúlyozta a parlamenti vitában, az ellenzéki pártok felszólaló képviselői hevenyészettnek nevezték a törvényjavaslatot, és más útvonalat javasoltak. A szavazáson azonban 209 igen és 118 tartózkodás mellett csak 7 nem szavazat született. (MTI)