Nem egyeztek meg a fuvarozók a kormánnyal

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Nem született megállapodás a közúti fuvarozói érdekképviseletek és a kormány képviselőinek szerda esti tárgyalásán, ezért a szakértői megbeszélések folytatódnak. A fuvarozók amiatt tiltakoztak félpályás útelzárással, hogy az 5-ös főút felújítási munkái miatt kénytelenek az M5-ös autópályát használni és a díjat fizetni.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NIT Hungary) és a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) azt kifogásolja, hogy az 5-ös főút Pest megyei szakaszáról felújítási munkák miatt június közepétől kitiltották a 7,5 tonnánál súlyosabb járműveket. Ezért kénytelenek az M5-ös autópályát használni, ám annak úthasználati díját sokallják. Tiltakozásul hétfő reggel hat órától az E75-ös főúton Felsőlajos határában mintegy 200 tehergépjármű demonstrált és zárta el az egyik sávot. Az akció szerdán délben befejeződött.
A szerda esti tárgyaláson a kormány és a fuvarozók több kérdésben egyetértettek, de úgy döntöttek, hogy tovább egyeztetnek. Megállapodtak, abban is, hogy lehetőség szerint a jövő hét közepéig lezárják a tárgyalásokat. Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára a megbeszélést követően elmondta: a kormány programjában szereplő gyorsforgalmi úthálózat részeként 2006-ig megépül az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza-Szeged közötti szakasza, s a kormány erőfeszítéseket tesz azért, hogy az M5-ös autópályán fokozatosan érvényesítse az egységes autópályadíj-fizetést.
Földi Elek, a NIT Hungary alelnöke, a fuvarozók delegációjának szóvivője szerint a fuvarozók csak átmeneti megoldásként szeretnék elérni, hogy a főút munkálatait szakaszosan végezzék, és ahol az útépítők éppen nem dolgoznak, ott közlekedhessenek. Fő követelésük az, hogy az M5-ös autópályát vonják be az egységes országos matricás rendszerbe. Véleménye szerint a jelenleg is magas, július 1-jétől 4 százalékkal tovább emelkedő autópálya-használati díj bevételük döntő hányadát elviszi; ezért a fuvarozás veszteséges, de legjobb esetben is nullszaldós lenne.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium csütörtökre összehívja a Közúti Közlekedési Érdekegyeztető Fórumot azért, hogy kialakítsa a fuvarozók érdekét is figyelembe vevő optimális forgalmi rendet az 5-ös főút építési szakaszain. Az egyeztetésekbe az érintett önkormányzatokat is bevonják. (MTI)