Néhány képviselő, köztük a demokrata John Dingell bírálta a határozatot. Dingell kijelentette: a képviselőház állásfoglalása nem segít az Egyesült Államoknak abban, hogy tisztességes, elfogulatlan közvetítő szerepében lépjen fel a közel-keleti rendezésben.
Ugyancsak szerdán Abdel Aziz Rantiszi, a Hamász szervezet vezetője cáfolta azokat a jelentéseket, melyek szerint a Hamász, az Iszlám Dzsihád és a Fatah képviselői Damaszkuszban három hónapra szóló tűzszüneti megállapodást írtak alá. Korábban a Fatah mozgalom egyik magát megnevezni nem kívánó illetékese az AFP-nek azt nyilatkozta, hogy a tervet a múlt héten egy damaszkuszi találkozón dolgozták ki Haled Mesal, a radikális Hamász, valamint Ramadán Abdullah Sallah, az Iszlám Dzsihád politikai irodája vezetőjének részvételével. Ezt azonban hivatalosan sem palesztin, sem izraeli források nem erősítették meg, annak ellenére, hogy az izraeli hírszerzés szerint várható volt egy ilyen bejelentés.
A Hamász fegyveres szárnya, az Ezzedin al-Kasszám válaszcsapást helyezett kilátásba szerdán, néhány órával a Gázai övezetben este bekövetkezett izraeli csapás után. A Hamász már korábban közölte, hogy az Ezzeddin al-Kasszám egyik tagja volt a hán-júniszi támadás célpontja. A közleményből nem derül ki, hogy a megcélzott aktivista a két palesztin halott között van-e. Izraeli részről egyelőre nem nyilatkoztak az akcióról, amelyben két gépkocsit lőttek ki, s amelynek következtében további legkevesebb 16 ember sebesült meg. (MTI)