Az építési engedély megérkezése után indul a polgári körök székházának felújítása

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Hamarosan megkezdődhet a polgári körök budapesti székházának felújítása; a munkálatok összköltsége több mint 100 millió forintra tehető. Az alapítvány azonban még nem kapta meg az építési engedélyt.

Egyelőre a rekonstrukcióhoz szükséges összeg harmadánál kevesebb pénz, több mint 30 millió forint áll rendelkezésükre - nyilatkozta Szemkeő Judit, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány szóvivője a Népszabadság hétfői írása kapcsán. Az alapítvány tavaly decemberben vásárolta meg a VIII. kerületi épületet több mint 100 millió forintért; a vételárat három részletben fizetik ki a külföldi, jogi személyiséggel rendelkező társaságnak. A becslések szerint 11 ezer polgári körnek otthont adó székház több mint 1200 négyzetméter alapterületű épületében az alapítvány egy szolgáltató, kulturális és képzési központot szeretne kialakítani.
Szemkeő Judit kifejtette: a felújítás teljes összege meghaladja a vételárat, de az alapítvány részletfizetési kedvezményt kapott, "ezért az utolsó részletnek megfelelő összeget már fel tudják használni" a rekonstrukcióra. Ebből a pénzből a háromemeletes épületben a gépészeti munkákat végzik el, valamint a tetőt javítják meg. Az építési engedélyt ugyanakkor még nem kézbesítették az alapítványnak.
Szemkeő elmondta: két héten belül postázzák a köszönő leveleket az eddigi adományozóknak, és egyúttal a következő gyűjtést is megindítják. Mintegy 18 ezer címre küldenek levelet, de a szóvivő szerint ennél többen adakoztak, mert tudnak arról, hogy sokan közösen küldtek pénzt az alapítványnak. "Többmilliós adományaink nincsenek, kétezer, négyezer, ötezer forintos egyéni adományokból hihetetlen mennyiség érkezett" - nyilatkozta a szóvivő, hozzátéve, hogy mintegy 150 vállalkozással kötöttek tartós adományozási szerződést. Az érintett vállalkozásoknak a közhasznú célra befizetett összeg után adókedvezmény jár. Szemkeő Judit szerint ezek az adományok biztonságot jelentenek az alapítványnak, az így befolyó néhány millió forint "az egyetlen, ami tervezhető, de ebből nem lehet építkezni". (MTI)