Szimpátialevelek Horváth Aladár mellett

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A "demokrácia közvetlen megnyilvánulásának" minősítette Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) leváltott elnöke hétfőn azokat a nyílt leveleket, amelyekben több települési cigány kisebbségi önkormányzat törvénytelennek minősítette leváltását. Az OCÖ múlt szerdán, rendkívüli közgyűlésen váltotta le Horváth Aladárt és választotta elnökké Kolompár Orbánt.

Hétfő délutánig tizenkilenc település cigány önkormányzata juttatta el az MTI-hez az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) közgyűléséhez címzett tiltakozását Horváth Aladár leváltása ellen. "Érzem az emberek bizalmát és szeretetét" – mondta Horváth Aladár, aki szerint „szervezett cigány politika" működik Magyarországon, s ennek tulajdonítható, hogy "teljesen azonos szöveggel és formátummal jelentek meg" az ország különböző pontjairól küldött tiltakozó levelek.
Az azonos szövegű tiltakozó levelek aláírói "felháborodásuknak adnak hangot" az OCÖ-ben történtek miatt és "tiltakoznak a törvénytelen és szégyenteljes vezetőváltási kísérlet miatt". Egyes levelek arra is felhívják a figyelmet, hogy „adott esetben képesek leszünk utcai demonstráción érvényesíteni akaratukat".
Horváth Aladár péntekre ismételten összehívta a OCÖ közgyűlését, mert jogszerűtlennek tartja azt a múlt szerdai ülést, amelyet Kolompár Orbán hívott össze, s ahol Horváth Aladárt leváltották. "Arra törekszem, hogy az OCÖ demokratikus és törvényes döntéseket hozzon pénteken" - jelentette ki Horváth. (MTI)