Paks: darabokban emelnék ki a sérült fűtőelemeket

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Megérkezett az orosz TVEL és a Framatome ANP francia-német konzorcium ajánlata a Paksi Atomerőműhöz; mindkét cég hasonló megoldással képzeli el az április 10-11-i üzemzavar során megsérült fűtőelemek darabonkénti eltávolítását - közölte Kocsis István vezérigazgató. Az 1-es blokk július 5-én leáll, hogy a négyévente esedékes főjavítást megkezdhessék; ez várhatóan két hónapot vesz majd igénybe.

Az elképzelések szerint víz alatti műveletek során manipulátorokkal emelik át a darabokat hermetikusan lezárható kapszulákba, amelyeket ezt követően a reaktor melletti pihentető blokkba tesznek; ezen a héten várhatóan elkészítenek egy animációs filmet, amely bemutatja a műveletet. Az elhárításra pályázó két cég tervdokumentációját jelenleg szakértők tanulmányozzák; a program többszintű értékelést követően augusztusban kerülhet a Paksi Atomerőmű Rt. igazgatósága elé - mondta Kocsis István.
A tartály belsejéről készült három kamerás vizsgálat eredményei szerint kihullott uránpasztillák előfordulnak, de nem jellemzőek; a tartály alsó keresztlemezén cirkónium-törmeléket észleltek, ez azonban csak akkor jelentene veszélyt, ha a hűtési viszonyok nem lennének megfelelőek. Az 5-10 centiméter vastag törmelék eltávolítása víz alatti porszívózással történik majd, és hasonlóan a fűtőelem-darabokhoz, a törmeléket hermetikus kapszulákba zárják. Az erőműnek vannak hermetikus tokjai, amelyek azonban nem alkalmasak erre a műveletre, ezért vállalkozók fogják szigorú hatósági engedélyeztetés alapján legyártani a tokokat.
Egy-két héten belül a tartály közepén is leengedik a csőkamerát, amellyel eddig csak a tartályfal közeli állapotokat rögzítették. Újabb neutron fluxusmérő beszerzése is folyamatban van, hogy a meglévő két műszert egy harmadikkal is kiegészíthessék.
A június 10-16. között elvégzett, a Paksi Atomerőmű Rt. által megrendelt reprezentatív közvélemény-kutatás eredménye szerint az áprilisi üzemzavar miatt a magyar állampolgárok bizalma jelentősen csökkent az erőmű biztonsági előírásai és azok betartatása iránt. "Ennek ellenére az erőmű társadalmi elfogadottsága nem változott, a megkérdezettek 73 százaléka igennel válaszolt a tovább működtetésére" - mondta a vezérigazgató. (MTI)