Közben Magyarországon az MDF országos elnökségének szerdai tanácskozása után bejelentették: az országos elnökség és a megyei elnökök kiállnak Dávid Ibolya politizálása mellett. A megyei elnökök által elfogadott állásfoglalás szerint "a párt elutasít minden olyan megnyilatkozást és szándékot, amely alkalmas az MDF egységének, testületi összhangjának gyengítésére", ugyanakkor a demokrata fórum szorgalmaz minden olyan együttműködést, amely segíti céljai megvalósítását és tiszteletben tartja szervezeti, döntési önállóságát. "A megyei elnökök kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy méresse meg magát az MDF a választásokon, s kikerülhetetlen a demokrata fórum felelőssége, hogy az európai parlamenti választáson önállóan induljon" - mondta Csáky András, a választmány elnöke.
Az állásfogalalással a párt azokra a hírekre reagált, amelyek szerint Lezsák Sándor, az MDF egyik alapítója nemrégiben fevetette Dávid Ibolya távozásának lehetőségét, illetve arra, hogy Dávid és Orbán Viktor Fidesz-elnök találkozóján az utóbbi a két pártnak a jobboldali táboron belüli szorosabb együttműködését szorgalmazta. (MTI)