Forrest Gump mamája szerint az élet olyan, mint egy doboz bonbon, az ember nem tudhatja, mit vesz ki belőle. A bonbongyárban persze tudják, hogy mi van a színes sztaniolpapír alatt, de azzal is tisztában vannak, hogy a kuncsaftot legfőbbképpen a csomagolás nyeri meg. Ha az áru szépnek látszik, például nemzeti színekkel díszített dobozán rózsaszín cukormázzal bevont édes gombócok csillognak súrolófényben, ráadásul a finoman zörgő celofánborítást még egy nagy aranycsillagokkal ékített tengerkék masni is átfogja, szinte garantált a siker. Valamirevaló ellenzéki politikus előbb-utóbb rádöbben a bonbonos dobozok evolúciója és a mindenkori választások megnyerése közötti szoros korrelációra. E heurisztikus pillanatban homlokát az ég felé emeli, s halkan (nehogy a kormányoldalon meghallják) maga elé motyogja a felismert szükségszerűséget: a politika üzlet. S ha üzlet, akkor a politikai árut úgy kell eladni, mint a bonbont.
A szakértők már az első megbeszélésen megmondják: a tartalom korlátozott jelentőségű, az eladható áru ismérve, hogy ne legyen se jobb, se rosszabb, mint amit a vevő akar, de ez utóbbi jelentősen befolyásolható marketingeszközökkel. Először is hype kell (ejtsd hájp, ami magyarul csinnadrattát, felhajtást, hűhót jelent, de ez olyan rosszul hangzik). Például valamelyik távoli, de lehetőleg európai országban (Portugália felettébb alkalmasnak látszik az ilyesmire) meg kell győzni egy nemzetközi politikai szervezetet, amelynek könnyen megjegyezhető, nemzetköziséget sugalló neve van, hogy jelentse ki: a jelenlegi kormány rosszul végzi a dolgát, s az általános európai értékekkel (bármik legyenek is azok) szembehelyezkedik. Ebből mindenki megértheti idehaza és külföldön, hogy a kormány alkalmatlan az ország vezetésére, mert miközben a szemét nyugatra veti, már jó darab utat megtett a banánköztársaságok irányába. Ha a hype jól sikerült, már a tiltakozások és rekontra érvek is fenntartják: „Ha nem válaszolnak, rajtuk marad. Ha válaszolnak, bennünket erősítenek” - dörzsölheti a markát az ellenzéki politikus.
Ám a kereslet fenntartásához szintentartó és ráerősítő akciókat is kell indítani, hogy az árut (bonbon esetében darabszámokról is beszélhetnénk) kellő lelkesedéssel fogyasszák az előre tervezett értékesítési ciklus végéig. Ezért megkezdődik a piacszegmentáció is, s minden fogyasztói csoport megkapja a neki tetsző és ízben is megfelelő „bonbonbont”. Napvilágra kerül tehát, hogy a nemzet határon túli részeit a kormány elhanyagolja, hogy az oktatási minisztérium siralmas munkát végzett, munkatársai és talán maga a miniszter is korrupt, akinek le kellene mondania. Nem maradhat rejtve, hogy a rendőrségen a hivatásos állományú dolgozók a rendszer mostoha gyermekei, mert a kormány egyre kevesebb pénzt szán rájuk a megszorító intézkedések miatt. Kiviláglik, hogy egyes állami vállalatok állami pénzt forgatnak a tőzsdén, s ezzel kétes privatizációs ügyleteket támogatnak. A vidék népe ráébredhet, hogy a fagykárok, az aszálykárok, a sertés- és a tejválság is tulajdonképpen a kormány bűnei közé tartozik, ráadásul az egyszerű embereket a magas állami hivatalokból csak pökhendi válaszokra méltatják.
Tartósan nő a munkanélküliség, az infláció stagnál, a költségvetési hiány és az államadósság az egekig ér. Így a következő év a jelenleginél is rosszabb mérleget hoz majd, s a költségvetés tárgyalásakor semmi jóra sem számíthat a honpolgár, hiszen a kormánypárti kéziszótárban a megoldás helyén mindig csak egy szó áll: megszorítás. Mindeközben radioaktív sugárzástól is tartani lehet, s az energiaszolgáltatás válsága fenyeget, ha újabb idegen érdekektől vezérelt szereplők jelennek meg a magyar energetikai iparban. Titokzatos szemek figyelik a főügyészt, jelentést írnak róla, s ugyanezt teszik a pénzügyi szervezeteket felügyelő hivatal fejével is. A marketingszakértők piszok mázliként értékelik, amikor szegény embert további titokzatos alakok megabriktolják, de olyan finoman forgatva ütőiket, hogy a hivatalnok fején a bőr ugyan felreped, de csont nem törik. Ilyen keményfejű emberek bizony jól jönnek a hivatalok élén - állapíthatja meg az ellenzéki politikus.
Kellően hosszú idő elteltével meg lehet mérni, érdemes volt-e agyat, pénzt és fáradságot nem kímélve piaci műveleteket végezni. Ha az ellenzék lefaragott a kormányoldal előnyéből, netán meg is előzte népszerűségben, a munka nem volt hiábavaló. Ám mielőtt a politikus hátradőlne, s a nyári szabadságra, tengerpartra, hegyoromra gondolna, a marketingtanácsadók jelt adnak a következő lépésre: a dramaturgia törvényei szerint most, hogy a versenytárs árujába vetett bizalmat sokakban sikerült megingatni, elő kéne venni a saját győztes terméket. Az ellenzéki politikus kibont egy doboz bonbont, a papírkosárba dobja a celofánt és az aranycsillagos kék szalagot, felnyitja a doboz tetejét, s a színes golyócskák felett sétáltatva ujjait - Forres Gump mamájára gondol.
A szakértők már az első megbeszélésen megmondják: a tartalom korlátozott jelentőségű, az eladható áru ismérve, hogy ne legyen se jobb, se rosszabb, mint amit a vevő akar, de ez utóbbi jelentősen befolyásolható marketingeszközökkel. Először is hype kell (ejtsd hájp, ami magyarul csinnadrattát, felhajtást, hűhót jelent, de ez olyan rosszul hangzik). Például valamelyik távoli, de lehetőleg európai országban (Portugália felettébb alkalmasnak látszik az ilyesmire) meg kell győzni egy nemzetközi politikai szervezetet, amelynek könnyen megjegyezhető, nemzetköziséget sugalló neve van, hogy jelentse ki: a jelenlegi kormány rosszul végzi a dolgát, s az általános európai értékekkel (bármik legyenek is azok) szembehelyezkedik. Ebből mindenki megértheti idehaza és külföldön, hogy a kormány alkalmatlan az ország vezetésére, mert miközben a szemét nyugatra veti, már jó darab utat megtett a banánköztársaságok irányába. Ha a hype jól sikerült, már a tiltakozások és rekontra érvek is fenntartják: „Ha nem válaszolnak, rajtuk marad. Ha válaszolnak, bennünket erősítenek” - dörzsölheti a markát az ellenzéki politikus.
Ám a kereslet fenntartásához szintentartó és ráerősítő akciókat is kell indítani, hogy az árut (bonbon esetében darabszámokról is beszélhetnénk) kellő lelkesedéssel fogyasszák az előre tervezett értékesítési ciklus végéig. Ezért megkezdődik a piacszegmentáció is, s minden fogyasztói csoport megkapja a neki tetsző és ízben is megfelelő „bonbonbont”. Napvilágra kerül tehát, hogy a nemzet határon túli részeit a kormány elhanyagolja, hogy az oktatási minisztérium siralmas munkát végzett, munkatársai és talán maga a miniszter is korrupt, akinek le kellene mondania. Nem maradhat rejtve, hogy a rendőrségen a hivatásos állományú dolgozók a rendszer mostoha gyermekei, mert a kormány egyre kevesebb pénzt szán rájuk a megszorító intézkedések miatt. Kiviláglik, hogy egyes állami vállalatok állami pénzt forgatnak a tőzsdén, s ezzel kétes privatizációs ügyleteket támogatnak. A vidék népe ráébredhet, hogy a fagykárok, az aszálykárok, a sertés- és a tejválság is tulajdonképpen a kormány bűnei közé tartozik, ráadásul az egyszerű embereket a magas állami hivatalokból csak pökhendi válaszokra méltatják.
Tartósan nő a munkanélküliség, az infláció stagnál, a költségvetési hiány és az államadósság az egekig ér. Így a következő év a jelenleginél is rosszabb mérleget hoz majd, s a költségvetés tárgyalásakor semmi jóra sem számíthat a honpolgár, hiszen a kormánypárti kéziszótárban a megoldás helyén mindig csak egy szó áll: megszorítás. Mindeközben radioaktív sugárzástól is tartani lehet, s az energiaszolgáltatás válsága fenyeget, ha újabb idegen érdekektől vezérelt szereplők jelennek meg a magyar energetikai iparban. Titokzatos szemek figyelik a főügyészt, jelentést írnak róla, s ugyanezt teszik a pénzügyi szervezeteket felügyelő hivatal fejével is. A marketingszakértők piszok mázliként értékelik, amikor szegény embert további titokzatos alakok megabriktolják, de olyan finoman forgatva ütőiket, hogy a hivatalnok fején a bőr ugyan felreped, de csont nem törik. Ilyen keményfejű emberek bizony jól jönnek a hivatalok élén - állapíthatja meg az ellenzéki politikus.
Kellően hosszú idő elteltével meg lehet mérni, érdemes volt-e agyat, pénzt és fáradságot nem kímélve piaci műveleteket végezni. Ha az ellenzék lefaragott a kormányoldal előnyéből, netán meg is előzte népszerűségben, a munka nem volt hiábavaló. Ám mielőtt a politikus hátradőlne, s a nyári szabadságra, tengerpartra, hegyoromra gondolna, a marketingtanácsadók jelt adnak a következő lépésre: a dramaturgia törvényei szerint most, hogy a versenytárs árujába vetett bizalmat sokakban sikerült megingatni, elő kéne venni a saját győztes terméket. Az ellenzéki politikus kibont egy doboz bonbont, a papírkosárba dobja a celofánt és az aranycsillagos kék szalagot, felnyitja a doboz tetejét, s a színes golyócskák felett sétáltatva ujjait - Forres Gump mamájára gondol.