A szocialista képviselőt az M5-ös autópálya közelében lévő települések polgármesterei bízták meg, hogy járjon közbe a miniszterelnöknél a települések érdekében, mert a túl drága autópálya miatt a környék útjaira terelődött forgalom elviselhetetlenné tette a közlekedési viszonyokat. Kárpáti Zsuzsa szerint a kormányfő levelében megígérte: felkéri a közlekedési tárcát, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a megoldásról a pályát üzemeltető Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt.-vel.
A polgármesterek mielőbb választ várnak a tárcától arra, hogy hol tartanak a tárgyalások az M5-ös matricássá tételéről. Kovács István Örkény polgármestere elmondta: amennyiben szeptember végéig nem születik megállapodás az autópálya használatának könnyítéséről, úgy több település önkormányzata is - élve jogával forgalomkorlátozásokat léptet életbe, ami szerinte beláthatatlan közlekedési nehézségekhez vezethet az 5-ös úton. Kőszegi Zoltán, Dabas polgármestere szerint az autópálya használatáról kötött előnytelen szerződés évek óta nehezíti több százezer ember életét. Ezért indokoltnak tartaná, ha kivizsgálnák az azt aláírók felelősségét.
Pénteken a Vas megyei Hegyfalu község lakói forgalomlassító demonstrációt tartottak, elkerülő út megépítését sürgetve. A demonstrálók - mezőgazdasági gépekkel, teherautókkal és személygépkocsikkal - Szombathely irányába félpályán elzárták a 86-os számú főút Hegyfalun áthaladó szakaszát. A tiltakozók szerint a növekvő forgalom miatt egyre több baleset fordul elő, ezért sürgetik az elkerülő út megépítését, amelyet csak 2015 utánra irányoztak elő a Nemzeti Közlekedésfejlesztési Tervben. (MTI)