A győztes pályázóval kapcsolatosan Simkó János helyettes államtitkár úgy fogalmazott, "ez a konzorcium kérte szolgáltatásaiért a legkisebb értékű ellenszolgáltatást, és ajánlatuk további értékelési szempontok esetében is a legjobb volt". A sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár - a bíráló bizottság javaslatának megfelelően - megnevezte a pályázat második helyezettjét, a "hat" Reklám Kft., a Mafilm Szcenika Kft. és az Omega Trading Kft. által alkotott konzorciumot is.
Az ünnep eseményeiről szólva Simkó János kitért arra, hogy a hagyományos rendezvények mellett a szervezők látványos vízi fesztivált is rendeznek a Lánchíd és a Margit híd között. A gyermekprogramok központja a Margitsziget lesz, valamint a főváros több pontján - félszáz helyszínen - utcazenészek is fellépnek.
Burgert Péter, a győztes konzorcium projektvezetője úgy fogalmazott, hogy az augusztus 20-ai programok középpontjába a nemzeti összefogás megjelenítését helyezik. Mint mondta, az "esti művészi színvonalú, zenei aláfestéssel kísért tűzijáték" - domborzati viszonyoktól függően - Budapest 40 kilométeres körzetében látható lesz.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a tavalyi augusztus 20-ai állami ünnepségek megrendezése - bruttó áron - mintegy 600 millió forintba került. (MTI)