Megszorítások: az MSZP egyeztetne, a Fidesz "politikai eutanáziát" emleget

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Az MSZP számára nem elfogadható, hogy a 13. havi nyugdíj első ütemét a törvényben szereplő időponttól eltérően fizessék ki, ezért a párt egyeztetne a Pénzügyminisztériummal. A Fidesz szerint a kormány megszorító intézkedéseivel "politikai eutanáziát" követ el a nyugdíjasokkal szemben.

Az MSZP elnöksége a közeli napokban rendkívüli ülésen, a párt frakciója pedig augusztus vége felé egyeztetne a Pénzügyminisztériummal a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban megjelent elképzelésekről. Nyakó István szóvivő rámutatott, hogy korábban már konzultáltak a pénzügyminiszterrel a 2004. évi költségvetés irányelveiről, azonban "az ott vázolt és az utóbbi napokban, a Pénzügyminisztérium gondozásában megjelent elképzelések nem minden elemében fedik egymást".
Az MSZP frakcióvezető-helyettese, Juhász Gábor elmondta: egyeztetést kezdeményeznek a Pénzügyminisztériummal a 13. havi nyugdíjak első ütemének kifizetése, a lakáshitelek adókedvezményeinek, illetve az általános forgalmi adóval kapcsolatos változások kérdésében. Az SZDSZ személyi jövedelemadóval összefüggő álláspontja kapcsán azt közölte: türelemmel, nyugalommal és egyeztetésre készen állnak a kérdés elé.
A Fidesz szerint a kormány megszorító intézkedéseivel "politikai eutanáziát" követ el a nyugdíjasokkal szemben. Aszódi Pál, a Fidesz nyugdíjas tagozatának vezetője a párt nevében felszólította a kormányt, hogy még karácsony előtt folyósítsa az 53. heti nyugdíjat.
Az MDF is bírálta a kabinet gazdaságpolitikáját. Az ellenzéki párt szerint a kormány tönkretette a gazdaság fejlődését, a kárt pedig automatikusan áthárítja a lakosságra
A nyugdíjasok a kormány javaslata szerint januárban kapnák meg az 53. heti nyugdíjat. A pénzügyi tárca azt tervezi, hogy teljes 13. havi nyugdíjat 2007 januárjában folyósítanának először.(MTI)