Az elnök megerősítette: Kulcsár Attila jogellenes tevékenysége csak most, a Pannonplast-üggyel kapcsolatban derült ki, tehát nem igaz az, hogy a PSZÁF elnöke évek óta tudott volna Kulcsár Attila visszaéléseiről, ellenkezőleg, a felügyelet és személyesen ő is csak néhány napja, néhány hete tud a gyanúsított Kulcsár Attila hamisított brókerbizonyítványáról.
A konkrét üggyel kapcsolatban kérdésekre válaszolva elmondta: vélhetően a K and H Equitiesnél tudatos bűncselekmény-sorozat történt. Mivel a PSZÁF-nak nincs nyomozati jogköre, a visszásságokra csupán akkor tudott fényt deríteni a PSZÁF, amikor a Pannonplast felvásárlás ügyével foglalkozott. Kulcsár Attila ügyével kapcsolatban Szász elmondta, egyetlen ügyfél sem jelezte, hogy vele kapcsolatban elírás történt volna. Így feltételezhető, hogy ez az ügyfélkör nemcsak résztvevője, hanem részben haszonélvezője volt a rendszernek, illetve ez az ügyfélkör hozzájárult ahhoz, hogy a visszaélés-sorozat előálljon.
Szász Károly az elmúlt napokban tett nyilatkozatokra reagálva kiemelte: "sem a Fidesz, sem más szervezet számomra nem kíván politikai védelmet adni, én nekem nincs szükségem politikai védelemre, és nem kértem politikai védelmet és nem is fogadnék el." "Nekünk, mint szakmai szervezetnek" - mondta Szász - "nem szükséges politikai védelmet adni, nem is fogadnánk el, és saját magunkat meg tudjuk védeni".
Végezetül arra is kitért, hogy külföldön a felügyeleti szervezetek értetlenül állnak az ügy előtt, többen azt kérdezik: miért nem jutalmazták a PSZÁF szakembereit azért, hogy felderítették a visszásságokat.(MTI)