Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerdán elmondta, az átlagnyugdíj Magyarországon 51 ezer forint, és novemberben a nyugdíjasok átlagosan plusz 24-25 ezer forintot vehetnek majd át a postástól. A kormány úgy számol: az 53. heti nyugdíj nem növeli a költségvetési hiányt, mivel ez eredetileg is szerepel a büdzsében. A költségvetés forrásoldalát javítja, hogy a pénzügyminiszter előterjesztése szerint zárolják azt az összesen mintegy 60 milliárd forintot, amelyet a tárcák korábban - részben még az Orbán-kormány idején - nem használtak fel, s így most náluk maradványként szerepel. Korábbi lapértesülés szerint a nyugdíjasok januárban jutottak volna hozzá illetményükhöz. (MTI)
Novemberben folyósítják az 53. heti nyugdíjat
Utolsó frissítés:
László Csaba pénzügyminiszter a szerdai kormányülésen megerősítette, hogy a nyugdíjasok novemberben megkapják az 53. heti járandóságukat, s ebben a hónapban kifizetik nekik az éves nettó keresettől függő korrekciós összeget is.