Lakókörnyezetében kétszer kipróbálta a kisebb mennyiségben előállított keveréket az a nagykátai fiatalember, akinek a táskájában hétfőn felrobbant egy házilag összeállított anyag a budapesti 6-os villamoson, a Nyugati téren. A fiatalember feltáró vallomást tett; a robbanó keveréket védekezésnek szánta az őt ért inzultusok ellen. A rendőrök szerint "tipikus áldozat" a magányos, a világgal leginkább a neten érintkező 20 éves T. Tamás.
T. Tamás hátrányos helyzetű családból származik, és számára a világháló jelentette a valódi világot, ahol előbb számítástechnikai, később vegyészeti honlapokkal ismerkedett - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának vezetője a fiatalembert jellemezve. "A fiatalember tipikus áldozat, korábban több inzultus érte a vonaton, többször belekötöttek, a mobiltelefonját is el akarták venni tőle. Ezért úgy gondolta, sajátos védekezési formát választ és 2003 elején vett egy Flóbert pisztolyt és előbb kis, majd nagyobb mennyiségben előállította a robbanókeveréket" - tette hozzá Bodnár Zsolt alezredes. A rendőrség indítványozni fogja a fiatalember előzetes letartóztatásba helyezését, és tervezik, hogy elmeszakértővel is megvizsgáltatják.
T. Tamás tegnap vonattal érkezett a Keleti pályaudvarra, ahonnan gyalog a Blaha Lujza térre ment, majd felszállt a 6-os villamosra. A villamoson leült, táskáját a lába közé a földre tette, majd amikor a Nyugati pályaudvarhoz ért - ahol könyvet akart vásárolni - hirtelen fölkapta a hátizsákját, amelyben a meleg és a mechanikai behatás miatt a gyúlékony, instabil keverék felrobbant. A meghallgatott tanúk is azt állították, a fiú nem szándékosan idézte elő a robbanást. Azért nem robbant fel a teljes mennyiség, tehát mind a három kilogramm a TATP néven emlegetett robbanóanyagból, mert nem voltak tökéletesek az arányai, nem volt hibátlan az elegy elkészítése.
A rendőrtiszt tájékoztatása szerint a fiatalember lakókörnyezetében kétszer kipróbálta a kisebb mennyiségben előállított keveréket, de csak az elmúlt napokban jutott oda, hogy a Budapesten, Nagykátán és Szolnokon legálisan vásárolt alapanyagokból összeállítsa a három kilogrammnyi mennyiséget. Arra a felvetésre, hogyan gondolhatta a fiatalember, hogy megvédheti magát a robbanóanyaggal, Bodnár úgy vélekedett: "az ő gondolkodásába ez belefért".
A fiú anyja élt a törvény adta lehetőséggel, és nem tett vallomást. (MTI)