A MeH és a Happy End Kft. között közbeszerzési eljárás nyomán 1999. március 4-én létrejött vállalkozási keretszerződés alapján a Millenniumi Országjáró című kiadvány megjelentetésével, a millenniumi év megnyitásáról szóló Magyarország Mindannyiunké, illetve a Költségvetési Füzet kiadványokkal, továbbá a Hannoverben megrendezett világkiállításra készült szórólap és kiadvány előállításával kapcsolatban merült fel bűncselekmény gyanúja. A nyomozás során korábban meggyanúsították a Happy End Kft. ügyvezetőjét, a Mert 2000 Rt. vezérigazgatóját és az Országimázs Központ osztályvezetőjét.
Ugyanakkor a főügyészség álláspontja szerint a nyomozás során feltárt adatok alapján megállapítható, hogy a Mert 2000 Rt., illetve annak vezetője, Tüske Szabolcs a kiadványokkal kapcsolatban kimutatható és számon kérhető munkát végzett, melynek produktuma megfelelt az alvállalkozói szerződés rendelkezéseinek. Ezt tanúvallomások, okiratok és szakértői vélemény igazolta. Olyan bizonyítékot a nyomozás nem tárt fel, amely szerint a kiadványokért kifizetett díjak eltértek volna a piaci áraktól. Például az országjáró egy lappéldányáért 41-42 forintot fizettek, mely fele-harmada volt a piacon lévő napilapok árának. Erre figyelemmel a csalás elkövetési magatartása, a tévedésbeejtés, illetve tévedésben tartás, valamint a károkozás nem volt megállapítható. Károkozás hiányában a hanyag kezeléshez szükséges vagyoni hátrány sem volt kimutatható - tudatta a Fővárosi Főügyészség.
A főügyészség döntése ellen panasszal lehet élni, melyet a Legfőbb Ügyészség bírál el. Az új büntetőeljárási törvény már arra is ad lehetőséget, hogy pótmagánvádló közvetlenül a bíróság előtt léphessen fel az ügyben. (MTI)