Közel tíz év szünet után Magyarországra érkezett az orosz kormányfő. A magyar és az orosz miniszterelnök találkozójuk során elsősorban gazdasági kérdéseket érintettek. Medgyessy Péter a tárgyalások kapcsán elmondta: Magyarország a piacgazdaság szellemének megfelelően szívesen látja a megfelelő ajánlatot tevő orosz vállalkozásokat és befektetőket, mint ahogyan a magyar gazdaság szereplői is azt várják, hogy ajánlataikat szívesen lássák az oroszországi beruházások területén.
Kaszjanov hozzátette: szorgalmazzák az orosz részvételt 4-es metró vonalának megépítésében, valamint a Dunaferr és a Mol Rt. részleges privatizációjában. Az orosz kormányfő úgy látta: a két ország közötti viszony érzékelhetően javult, amióta Medgyessy Péter áll a magyar kormány élén, így Vlagyimir Putyin orosz államfői magyarországi látogatása is lehetséges a jövő évben.
A két miniszterelnök olyan szakértői bizottság felállításáról is megállapodott, amely a háború alatt Oroszországba hurcolt magyar műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozik majd, Kaszjanov elképzelése szerint azonban ez csak a kölcsönösség jegyében történhet.