A polgári pert felperesként a Legfőbb Ügyészség indította az ÁPV Rt. és Tocsik Márta alperesek ellen. A Legfőbb Ügyészség azt kéri, hogy a bíróság mondja ki semmisségét azoknak az alperesek között 1996-ban megkötött megbízási szerződéseknek, amelyek eredményeként az ÁPV Rt. 804 millió forint sikerdíjat fizetett ki Tocsik Mártának. A Legfőbb Ügyészség keresetének helyt adó bírósági döntés esetén Tocsik Mártának kamatokkal kellene visszafizetnie korábban felvett megbízási díját.
Tavaly októberben az LB jogerős másodfokú közbenső ítéletében annyiban helyt adott a Legfőbb Ügyészség keresetének, hogy jó erkölcsbe ütközés címén kimondta a szerződések semmisségét, a jogkövetkezmények tekintetében pedig új elsőfokú eljárásra utasított. A jogerős ítéletet Tocsik Márta és a Legfőbb Ügyészség egyaránt felülvizsgálati kérelemmel támadta.
A Legfőbb Ügyészség azt kérte: a bíróság mondja ki, hogy a szerződések jogszabályba is ütköznek, nem csupán a jó erkölcsbe, Tocsik Márta jogi képviselője viszont a jó erkölcsbe ütközés vonatkozásában vitatja az LB jogerős döntését. Az LB öttagú felülvizsgálati tanácsa a hétfői tárgyaláson az iratismertetést követően az érdemi határozathozatalt egy héttel elhalasztotta. (MTI)