A költségvetési intézmények 2004-ben összességében az ideinél mintegy 300 milliárd forinttal kevesebb pénzt költenek, a megtakarítás a GDP 1,5 százaléka. A miniszterelnök 10 százalékos létszámleépítést rendelt el a minisztériumokban és a hozzájuk kapcsolódó intézményekben, ez a pénzügyminiszter szerint több mint 8 ezer fős leépítést jelent. A létszámleépítéssel az állam mintegy 20 milliárd forinttal kevesebb bért fizet ki jövőre az ideinél. László Csaba ismertette: a minisztériumokban a takarékosság a gépkocsik jelentős számú csökkenésével, a vezetői megbízások számának mérséklődésével és a mobiltelefonok használatának korlátozásával valósul meg.
Átalakul a lakáshitel adókedvezménye is: új lakásnál a jelenlegi 240 ezer forint helyett maximum évi 120 ezer forint lesz. A családi pótlék havi összege egy gyermekes családoknál 300 forinttal, kétgyermekes család esetében 600 forinttal, három gyermekes családnál pedig 1 200 forinttal nő jövőre.
Megszűnik a 0 áfakulcs, helyébe az 5 százalékos kulcs lép, a korábbi 12 százalékos kedvezményes kulcs 15 százalékra emelkedik, a normál 25 százalékos kulcs nem változik. A 100 forint bérből fizetett adó és járulék együttes összege 2004-ben növekvő jövedelmek mellett sem, vagy csak kis mértékben emelkedik és továbbra is alacsonyabb lesz mint a kormányváltáskor volt.
A kormány azt javasolja, hogy a minimálbér jövőre 53 ezer forintra emelkedjen a jelenlegi 50 ezer forintról - közölte László Csaba pénzügyminiszter a szerdai kormányülést követően. A kormányzat jövőre 6 százalékos inflációval, 6 százalékos nettó keresetnövekedéssel és a bruttó átlagkeresetek 8 százalékos bővülésével számol. A miniszter megerősítette, hogy a forrásadó 20-ról 25 százalékra nő, és jövőre 150 milliárd forinttal több pénz jut út- és autópálya-építésekre.
A Fidesz szerint a kormány a jövő évi adókról vonatkozó döntésével padlóra küldte a családokat, a nyugdíjasokat, a kis- és középvállalkozásokat, illetve az önkormányzatokat. Tállai András fideszes politikus a kormány döntésére reagálva hangsúlyozta, hogy a családoknak jövőre nem nő a reáljövedelmük, ugyanakkor adóterhelésük növekszik. Mint mondta, ugyan csökkennek a személyi jövedelemadó-kulcsok, de mivel számos adókedvezmény megszűnik, a reáljövedelmek nem emelkednek. Tállai szerint a kormány döntésének legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok, akiket, mivel nem fizetnek adót, nem érint a személyi jövedelemadó-kulcsok csökkenése, ugyanakkor érinti őket az áfa emelkedése. (MTI)