Az aláírási ceremónia után tartott sajtóértekezleten a magyar miniszterelnök megerősítette: valóban felmerült előző este, hogy lemondja bukaresti látogatását az aradi Szabadság-szobor kérdésének megoldatlansága miatt, mivel azonban a kedvezménytörvény mintegy másfél millió romániai magyar sorsát érinti, úgy mérlegelt, hogy fontos aláírni ezt a megállapodást. Medgyessy és Adrian Nastase román miniszterelnök kedden egyaránt előrelépésnek minősítette az aláírást a két ország közötti megbékélés és az európai integráció felé vezető úton. A két kormányfő nem tartott négyszemközti megbeszélést, a küldöttségek közötti plenáris tanácskozás ötven percig tartott, akárcsak az ünnepélyes aláírást követő sajtóértekezlet. A két miniszterelnök megegyezett: az év végig valamilyen megoldás születik az aradi Szabadság-szobor kérdésében. Medgyessy Péter Kovács László külügyminiszter társaságában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházában folytatta megbeszéléseit a szervezet vezetőivel.
A kedden lezajlott román-magyar miniszterelnöki találkozó végre pontot tett egy hosszú vita végére - jelentette ki magyar újságíróknak Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Markó szerint a két ország kapcsolatait már hosszú ideje megterheli a kedvezménytörvény kérdésnek a rendezetlensége. A megállapodás a kedvezmények körét nem csonkítja, ugyanakkor lehetővé teszi a törvény zökkenőmentes romániai alkalmazását - állapította meg a romániai magyar politikus. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a román-magyar kapcsolatokat, illetve az RMDSZ és a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) viszonyát továbbra is megterheli az aradi Szabadság-szobor körüli vita - hangoztatta Markó, aki szerint emiatt egyfajta "szoborválság" keletkezett. Ez a válság kedden még nem oldódott meg, de sokat jelentett, hogy a magyar miniszterelnök egyértelműen kiállt Bukarestben a Szabadság-szobor visszaállítása mellett.
Lassan hozzászokunk, hogy Románia minden hónapban rituálisan megalázza Medgyessy Pétert - mondta Németh Zsolt (Fidesz) az aláírt megállapodást értékelve. "Medgyessy Péter önbecsülése minden bizonnyal elbírja a megaláztatást, azonban a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nem tekinthet el attól, hogy Medgyessy Péter egyelőre még Magyarország miniszterelnöke" - szögezte le az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Németh szerint a megállapodás hátrányos a magyarság számára, és komoly visszalépést jelent a 2001-ben aláírt Orbán-Nastase-megállapodáshoz képest. Felhívta a figyelmet, hogy e megállapodásban volt egy kitétel, mely szerint a 2001. október 19-én elfogadott kormányközi kisebbségi vegyes bizottság jegyzőkönyvét végrehajtják a felek. Ebben rögzítve van az aradi Szabadság-szoborcsoport felállítása: ez a kitétel most kikerült a megállapodásból. (MTI)