A kormány nem terjeszt az Országgyűlés elé olyan javaslatot, amely kiterjesztené a kulturális járulékfizetők körét a mobilszolgáltatókra - közölte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. A tárca ugyanakkor tárgyalna arról, hogy a vezetékes- és mobilszolgáltatók a jövőben milyen további szerepet vállalnak a kultúra finanszírozásában.
Korábbi értesülések szerint a tárca úgy módosította volna a Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló törvényt, hogy a mobilszolgáltatók is fizessenek a nettó árbevételük után 1 százalékos kulturális járulékot. A tárca közleménye szerint az újságok és folyóiratok kiadása, reklámok, híradástechnikai cikkek, hanglemezek és építőipari beruházások után a gyártó és forgalmazó cégek 1993 óta fizetnek 1 százalékos kulturális járulékot éves árbevételük alapján. A bevételekkel a Nemzeti Kulturális Alapprogram gazdálkodik, amelynek szakkollégiumai döntenek például arról, hogy a rendelkezésre álló pénzt hogyan osszák el a könyvtárak, múzeumok, színházak, művelődési házak között.
Az üggyel kapcsolatban az Informatikai és Hírközlési Minisztérium azt közölte: nem támogat egyetlen olyan javaslatot sem, amely szerint a távközlési szolgáltatók, illetve szolgáltatások adóterheinek növelésével lehetne forrásokat teremteni kulturális célokra. Az IHM ugyanis rendkívül fontosnak tartja, hogy a távközlési szektor fejlődőképességének javítása mellett egyre olcsóbban lehessen jó minőségű telefonszolgáltatásokat igénybe venni.
Sugár András, a Westel vezérigazgatója szerint a távközlési szektor jó adófizető, a Westel például 42 milliárd forint adót fizetett be tavaly. Hozzátette: a Westel fontosnak tartja kultúrát, s megfontolja azt is, hogy az eddigieknél jobban támogassa anyagilag. Azt azonban nem tartják elfogadhatónak, hogy olyan adófizetési kötelezettségeket rójanak rájuk, ami nem szolgálja a távközlési ágazat fejlődését. (MTI)