Közéleti alapítványt hozott létre a Fidesz

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A Fidesz–Magyar Polgári Szövetség közéleti alapítványt hozott létre Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) néven - jelentette be csütörtökön Orbán Viktor, a párt elnöke. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Matolcsy György lesz.

A német mintára létrehozott PMA elsődleges célja, hogy "hozzájáruljon a közéleti műveltség, a politikai kultúra elmélyítéséhez, támogassa és elősegítse a XX. század két diktatúrája által megtört polgári, keresztény értékrend, hagyomány újraéledését és terjedését" - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, hozzátéve: bár a PMA tudományos kutatásaival a párt működését segíti, mégsem pártalapítványról van szó. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Matolcsy György lesz.
Az alapítvány a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló jogszabály, valamint a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokról idén elfogadott törvény rendelkezései alapján fog működni. A jogszabály a parlamenti pártok egy-egy alapítványának biztosít költségvetési támogatást. A szabályozás szerint az alaptámogatás összege az egy évi képviselői alapdíj huszonötszöröse, a mandátumarányos kiegészítő támogatás képviselőnként az éves képviselői alapdíj 85 százaléka. Eseti támogatásról a költségvetési törvényben határozhat az Országgyűlés. (MTI)