A választáson a szavazásra jogosult 3379 helyi lakos közül 1770 járult az urnákhoz, így a részvétel 52,38 százalékos volt - mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város önkormányzati hivatalának vezetője. Az október 19-ei szavazáson a részvételi arány 76 százalékos volt.
A demecseri időközi polgármester-választás megismétlését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság rendelte el különböző kampányszabálysértések miatt. A bíróság döntése után a másik jelölt, a fideszes Fáky Lászlóné - akire október 19-én 1024-en szavaztak - életveszélyes fenyegetésre hivatkozva visszalépett a választástól, így Kiss Gyula vasárnap egyedüli induló volt.
A vasárnapi megismételt választáson napközben hat beadvány érkezett a helyi választási bizottsághoz, amely az összes kifogást elutasította. A kifogást benyújtók szóvá tették, hogy kérdésekkel zaklatták napközben a szavazókat, fenyegették őket, illetve szervezetten szállítottak több embert voksolni, valamint a választáson való részvételről akarták a helyieket lebeszélni. (MTI)