Két éven belül megszűnik a taszári bázis katonai hasznosítása

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A katonai repülőtér 2005 után minden bizonnyal az önkormányzaté lesz, további katonai hasznosítására pedig nincs esély – mondta a honvédség Légügyi Hivatalának újonnan kinevezett igazgatója pénteken.

Arra sincs sok esély - közölte Járomi Barnabás ezredes – hogy a kaposvári logisztikai ezred összevont állománya logisztikai központként működjön tovább Taszáron. Kisbenedek Sándor, a taszári Kapos Bázisrepülőtér parancsnoka a bázis jövőjét illetően azt mondta: amíg a pápai repülőtér nem lesz NATO-kompatibilis, addig minden bizonnyal megmarad a taszári légibázis. Kisbenedek elmondta: az amerikai hadsereg 1995 végén Taszáron kialakított bázisát fokozatosan felszámolják, mert a Boszniában tartózkodó amerikai katonák kivonásával az őket kiszolgáló repülőtér szerepe leértékelődik.



Jelenleg csaknem 500 magyar katona teljesít szolgálatot a bázison – tájékoztatott Kisbenedek -, kiemelt feladatuk, hogy fogadják a bajba jutott katonai, illetve polgári gépeket, valamint közreműködnek az Irakban tartózkodó magyar katonák számára szükséges utánpótlás biztosításában. A taszári Kapos Bázisrepülőtér alapfeladata továbbra sem változott, tartalék repülőteret biztosít a magyar légierő, illetve NATO-készenléti rendszerhez, gyakorlásokhoz és kiképzésekhez – közölte a parancsnok. (MTI)