A férfit "Taxis Gyusziként" emlegeti a sajtó, és egyes hírek szerint ő volt az, aki taxijában különböző összegeket szállított a K and H brókercégénél, a K and H Equitiesnél történt sikkasztás és pénzmosás fő terheltje, Kulcsár Attila megbízásából.
Tovább folytatják az egyszer már meghallgatott ügyfélkör kihallgatását, hogy részteles információkat kapjanak a számlákon 1998-2001 között történt pénzmozgásokról - mondta sajtótájékoztatón a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBEI) gazdaságvédelmi osztályának vezetője. Papp Csaba alezredes közölte, hogy írás- és tőkepiaci szakértők is folyamatosan dolgoznak és elemzik a lefoglalt dokumentumokat.
A nyomozó hatóság több mint 10 országhoz fordult jogsegély-kérelemmel, 11 országot azért kerestek meg, hogy információkat kapjanak a vizsgált személyek külföldi bankszámláiról, négy országot pedig azért, hogy felderítse az érintett gazdasági társágok tevékenységét.
Gera Antal, az SZBEI vizsgálati főosztályának vezetője úgy nyilatkozott: "nem volt látványos nyomozati cselekmény" a K and H Equities-ügyben folyó nyomozásban az elmúlt három hétben, és a rendőrség tovább folytatja a sikkasztás és pénzmosás ügyében indított eljárást. Szerinte tovább folytatódott a banki alkalmazottakkal szemben a bejelentési kötelezettség elmulasztás miatt indított eljárás, de a gyanúsítottak száma – jelenleg 18 - nem nőtt. A körülmények feltárására újabb iratokat kértek bankoktól, a kérést azonban az év végi ünnepekre tekintettel várhatóan azok nem tudják gyorsan teljesíteni. (MTI)