"Szankciót nyilvánvalóan fogunk alkalmazni" - mondta Czeglédi László, a kuratórium elnöke, de sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta az MTI többmilliós összegről szóló értesülését. Hozzátette azonban, hogy az utolsó nagykuratóriumi ülésen nem volt vita a felelősségre vonás szükségességéről, ezért a nagykuratórium következő ülésén valószínűleg javaslatot is tesznek majd az intézmény elnökére és menedzsmentjére vonatkozó fegyelmi szabályzatra.
A kuratórium elnöksége október 30-án rendelt el azonnali hatállyal vizsgálatot, mivel tudomására jutott, hogy a televízió vezetője a testület jóváhagyása nélkül áprilisban hosszú távú reklámidő-értékesítési szerződést kötött. Az MTV később arról tájékoztatott, hogy közös megegyezéssel felbontotta az említett szerződéseket, hozzátéve, hogy nem hozhatják nyilvánosságra az azokban szereplő három cég nevét. A felügyelő bizottság jelentése sajtóinformációk szerint Ragáts Imre felelősségét is egyértelműen megállapította az ügyben.