Valkón megépülhet a hulladéklerakó

Utolsó frissítés:

Eredményes volt a regionális szemétlerakó megépítéséről tartott népszavazás Valkón: a 2300 lakosú település 1750 szavazásra jogosult polgára közül 897-en adták le voksukat, közülük 658-an mondtak igent a hulladéklerakó építésére, így a beruházás megvalósulhat.

Az Északkelet-Pest Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás 99 település számára kíván hulladéklerakót építeni a térségben, ám a tároló megépítését eddig öt település - Kosd, Püspökszilágy, Sződ, Kartal és Keszeg - utasította el. Az Ökoszociális Mozgalom nevű szervezet Valkón is tiltakozó kampányt folytatott a lerakó megépítésének terve ellen, ám a falu képviselőtestülete pártolta a 6,6 milliárdos beruházást. Molnár Szabó László polgármester ezt éppen környezetvédelmi szempontokkal indokolta, ugyanis Valkó jelenlegi szeméttelepe súlyosan szennyezi a környezetet. Az új, európai uniós normák szerint tervezett hulladéklerakó egy olyan 200 hektáros területen épülne meg, amely alkalmatlan mezőgazdasági hasznosításra - mondta a polgármester. A beruházást az Európai Unió 3,3 milliárd forinttal támogatja, de ez az összeg elveszett volna, ha december végéig nem találnak helyet a hulladéklerakó számára. (MTI)