Befejeződött a nyomozás a móri bankrablás ügyében

Utolsó frissítés:

A rendőrség szerint kedden megkezdődik az iratismertetés a gyanúsítottakkal. Az egyik gyanúsított védője szerint ugyanakkor a nyomozás még nincs lezárva.

A rendőrség elvégezte a szükséges nyomozati cselekményeket, ezért kedden megkezdődhet a keletkezett iratok ismertetése - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának főosztályvezetője. Zsombok György alezredes hozzátette: nem csak a brutális móri bankrablás tartozik a nyomozáshoz, hanem öt másik súlyos bűncselekmény is; ezekben további gyanúsítottak is szerepelnek. Az iratismertetés során a gyanúsítottak és védőik észrevételeket és indítványt tehetnek a nyomozás kiegészítésére, új nyomozati cselekmény lefolytatására.



Kereskedjen ezzel a hírrel a Hírbörzén!
K. Ede és H. László ellen emelnek először vádat a móri bankrablás ügyében
A rendőrség álláspontja továbbra is az, hogy két elkövetője van a tavaly május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablásnak. Az iratismertetés befejezését követően 15 nap áll a nyomozóhatóság rendelkezésére, hogy vádemelésre átadja az ügyet az ügyészségnek.



A rendőrség K. Ede Krisztiánt és H. Lászlót gyanúsítja a móri bankrablással. K. Ede védője, Dezső Antal hétfőn azt mondta: tudomása szerint védencének kedden nem lesz iratismertetése. Az ügyvéd valószínűnek tartja, hogy a másik öt bűncselekmény valamelyik gyanúsítottjával kezdik az iratismertetést. Megjegyezte: információja szerint a nyomozás még nincs lezárva; úgy tudja, H. Lászlót hétfőn délelőtt még kihallgatták az ügyben. (MTI)