Kedves MÁV!
Az új menetrendben az jutott az eszedbe, hogy minden intercity (IC) vonatot a Keleti Pályaudvarra fogsz rakni. Ettől aztán az ünnepek előtt csak úgy tolongtak az utasok a lenti négy pénztár előtt, miközben az újonnan megnyitott elegáns IC-"szalonban" három pénztáros várta a jegyet előre megrendelőket.
Na persze, te mindig mondod nekünk, hogy vegyük meg a jegyünket elővételben. Aha, utazzunk át kétszer a városon, mi? Meg azt is mondtad, rendeljünk IC-jegyet telefonon. Nagy kópé vagy te, MÁV! Azt ugyanis elfelejtetted bejelenteni, hogy az eddigi 15 perc helyett most már legkésőbb 30 perccel a vonatindulás előtt kell megjelenni – persze ha felveszik a telefont. És ha még egy negyedórával korábban kell kimennünk a jegyért, akkor vajon mi az egyenleg? Ezt még a 150 éves fejeddel is ki tudod számolni.
Azt mondod, azért kellett áttenni az IC-ket a Keletibe, hogy kényelmesebb legyen az átszállás azoknak, akik az ország egyik végéből a másikba utaznak. Ennek biztos örülnek, akik valóban mondjuk Debrecenből Győrbe utaznak és végig IC-vel akarnak menni. De mondd, ők hányan vannak? És az országnak hány "vége" van? Van pécsi vége is és zalaegerszegi, váci meg esztergomi vége is, arról nem is szólva, hogy ha mondjuk a debreceni vonalon lévő Kisújszállásról akar valaki Győrbe utazni, akkor hiába indul a győri IC a Keletiből, Kisújszállásról továbbra is a Nyugatiba érkeznek a vonatok.
Te, kedves MÁV, valami egyedülállót találtál ki másfél évszázados történetedben: azt, hogy egy vonalról különböző pályaudvarokra érkeznek, illetve indulnak a vonatok attól függően, hogy helyjegyesek-e vagy sem. Például Debrecenbe egyszerre indul az IC és a gyors: 8:05-kor, 10:05-kor, 14:05-kor, 15:05-kor és így tovább. Ráadásul az egyik a Keletiből, a másik a Nyugatiból. Na most, ha nem érem el az egyiket, hogy érem el a másikat? Nem az lenne a legjobb, ha csak egyetlen nagy pályaudvar lenne? De nemcsak Budapesten, az egész országban! Akkor soha nem kellene átszállni.
Kedves MÁV! Inkább azon törnéd becsületben megőszült fejedet, hogy a jegyváltást a nagy budapesti pályaudvarokon a máshol már bevált rend szerint szerveznéd meg. Például egy-egy nagy pénztártermet ki- (vagy vissza-) alakítva, ahol szép pultok mögött jelzéseket felvillantó pénztárosok ülnek és várják az egyetlen közös sorból érkező utasokat. Vagy hogy ne üvöltesd a gépzenés információidat utazás közben annyiszor, ahányszor csak megáll és elindul a vonat. Vagy hogy világosabbá tennéd a kocsijaidat. Vagy hogy bemondd az indulás előtt, hogy "Tessék a kísérőknek leszállni!", nehogy a vonaton ragadjanak. És így tovább, a több vagy kevesebb pénzbe kerülő ötletekkel igazán vonzóbbá tehetnéd öregecske bájaidat. Csak próbálkozz tovább a mostaninál okosabban! Akkor szeretettel fogok kívánni neked még vagy 150 évet.