A Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: az említett cikkben foglaltak "túlmennek a véleménynyilvánítás szabadságán", és úgy ítélték meg, fennáll a közösség elleni izgatás gyanúja. A rendőrség közölte: nyomozást indít az ügyben.
A kanadai kiadású Magyar Jelen című hetilap egyik szerzője a Tilos Rádió műsorvezetőjének kijelentésére reagálva azt írta: igaza volt ifjabb Hegedűs Lorántnak, mikor a "galíciai jöttmentek" kirekesztésére szólított fel. A szóban forgó írás azt is tartalmazza: a Tilos Rádió műsorvezetője "azért merte kimondani azt, amit mondott, mert zsidó, és meg van győződve róla, hogy felette áll a törvénynek (...) egy ideig talán félre teszik, máshol fog gyalázkodni, tisztára mossa majd egy zsidó ügyvéd a bíróságon". (MTI)